Állj a sarkadra!

Üzentek neked valaha a lábaid? Mást mondok: meghallod vajon, hogy mit üzennek? Piros körömlakk: jó, bizonytalan és figyelmetlen vagyok: nem jó, forró zuhany: jó, magas sarkú: nem jó, jóga: jó, simogatás: nagyon jó, túl sokat cipőben: nem jó, szeretett másik láb: minél közelebb jó, lábgörcs: nem jó, kecsesnek lenni: jó, sérülés: nem jó és így tovább. Kicsit odafigyeltem, mert muszáj volt, mert elvonultunk és ott ültem a körben, aztán mégse nézegethettem ki az ablakon túl feltűnően, úgyhogy gondoltam, akármilyen elvetemült ötlet is, mégiscsak megkérdezem őket: mi a harci helyzet? Hát, megkaptam a listát. A lábaim ugyanis emlékeznek, minden lenyomat ott van rajtuk és a legőszintébb tükör szembenézni velük… a gyökereimmel.

Hogyan haladok előre, honnan jövök és merre tartok, avagy a kitaposott úton járok-e vagy elszakadok a mintáimtól, megbecsülöm, érzem-e a gyökereimet, mi az, amit a földbe tiprok, amit nem akarok tudomásul venni, megállom-e a helyemet, kiállok-e magamért és másokért, földhöz ragadt vagyok-e és a tetteim – akárcsak a lábnyomom – vajon milyen lenyomatot hagynak az életem vonalán?! Egy biztos: van mit dolgoznom a kapcsolatunkon. 

Ott vannak a helyes kis bőrkeményedéseim, ahol túl sok a nyomás. Aztán majd kiszúrja a szemem a bal nagylábujjam, akivel állandóan történt valami baleset megboldogult jelöltéveimben és Dahlke szerint az önmagunkkal való elégedettséget, az önelfogadásunkat és az önkifejezést mutatja meg. Hm. És az a kedves, mellette lévő, aki egészen befordult a bánatos felé: hát persze, hogy a szerető együttérzést szimbolizálja! A középső, ez az egészen kicsike, aki szinte megbújik a többiek között… ja, hogy ő a kreativitás és a szabad akarat, avagy tudom, hogy mit akarok, s bátran szabadjára engedem a művészi énem, najó. A negyedik versenyző, aki a szeretet és szenvedély, adás, kapás, elfogadás, meg némi bőrkeményedés, no comment. És a legkisebb, aki mind megette, ő bizony az ősbizalom, alig találom… van dolga! Jobb nagylábujjam, a kedvencen mindközül, arról mesél, hogy mennyire engedem meg magamnak, hogy élvezzem az örömöt. Na, végre valami! Mellette a szívből jövő vágyak és remények, épp némi hólyaggal egy áttáncolt éjszaka után. Harmadik versenyzőnk nagyobbra nőtt baloldali testvérénél: döntéshozás és konfrontációs képesség, nem is rossz. Aztán jön egy újabb bőrkeményedés, meg a kérdés: hogyan kezelem a mások és a magam vonzalmát, no comment kettő. És újra a legeslegkisebb, aki a félelemről és a tiszteletről mesél, tudom, tudom, ideje veled is foglalkozni.

Hát, így vagyunk éppen mi, én és a lábaim. Néha bizonytalanul, egyre több odafigyeléssel, izgalmas kalandokkal. Dióhéjban. Szerencsére a lábunk egy életen át változik, és egyre őszintébben mutatja azt a bizonyos harci helyzetet odabent. Persze a lehetőségek tárháza sokszor éppolyan félelmetes, mint a kötöttségeinké. De. Dönthetek. A választás az enyém. A lehetőség mindig az enyém. És minden, minden betegség, bőrkeményedés, megbotlás és fájdalom lehetőség arra, hogy tegyek magamért, megismerjem magam és jól legyek. Szabadon, szeretetben, elfogadásban önmagammal. Ennek örömére én és a lábaim most elmegyünk jógázni. Mert az jó. Szerintük is!

"Vigyázz a testedre! Ez az egyetlen hely ahol élhetsz."  
                                                          Jim Rhon