Esőnap...

Igen, még mindig jógázom.

Igen, még mindig tanítok.

Igen, ez még mindig az én blogom.

Igen, újra írok. Mert jólesik.

Vannak azok a bizonyos napok, amikor még az sem segít, hogy hétvége van. Amikor 2 napja zuhog az eső. Amikor - Muki kutya kivételével - egyetlen szerettem sem ér rá semmire. Amikor elborít a takonykór és a fél fülemre süket vagyok. Amikor pontosan tudom, hogy mit nem akarok meghallani, befogadni, a keblemre ölelni: semmi új a Nap alatt, csak a változás és új tapasztalások szele. Amikor mindennek örömére, annyi gondolat, kétség, aggodalom, félelem dübörög a fejemben, hogy nem is értem hogyan férnek ebbe a nem túl méretes koponyába és az evolúciós fejlődésem eredményeként, hogyhogy nem lettem még vízfejű vagy csúcsfejű vagy miért nincs plusz egy gondolattároló hardver a nyakamhoz erősítve, ahol mindezek, ezek a kavargó, száguldozó, negatív, dühöngő őrültek elférnének?!

Ezen a bizonyos napon úgy döntöttem, hogy fürdéssel kezdem a reggelt - micsoda lázadás -, sőt a kádban olvasok újságot, ha már az üdülését rendszeresen nálam töltő Fika úr nem hagy aludni. Aztán ki-Netiztem Fika urat és népes rokonságát a lefolyóba. Adieu, Monsieur! Aztán Mukival bőrig ázva bevettük az egyik kedvenc kávézónkat a napi ellátmányért, mert hát - ha eddig netalántán nem derült volna ki - a jógatanár is ember: mondhatni gyarló halandó. Aztán ismét bőrig ázva, ez a gyarló halandó a jógaszőnyegén landolt végre. És ilyenkor, ott a jógaszőnyegen bizony nagyon kell minden segítő, minden eszköz, módszer -  amit csak felfedeztem magamban, magamon az elmúlt tizenvalahány évben -, hogy átmosson, gyógyítson, a jelenbe hozzon.

Imádok énekelni. Szerintem egy bagzó macskának is jobb hangja van, de szerény véleményem szerint a kettő nem zárja ki egymást. Mármint az éneklés és a bagzó macska orgánum. Na, jó... nem vállalok fellépéseket az operában és általánosban csak úgy lehettem az énekkar tagja, hogy tátognom kellett, amikor felléptünk. Persze akkor még nem tudtam, hogy vannak széles e világon a mantrák! Ezek a csodák, ahol nem számít a hangod, nem számít, hogy hangos vagy halk, vagy rekedt vagy sírós vagy köhögős. Csak a rezgés számít, a jelenlét számít. Úgyhogy ma a Gayatri mantrát zengettem egymagamban ott a szőnyegen százszor, kétszázszor, háromszázszor, nem is számolva, csak ismételve sokat-sokat Deva Premal csodálatos hangjára (naná, hogy ne halljam az enyémet), s az én egyre boldogabb rezgésemre. Átmosott, mint valami energetikai zuhany, ami megszabadít a blokkoktól, a terhektől, az őrülten száguldozó gondolatoktól és feltölt. Mindig ilyen. Mondom, hogy csoda! Utána egyszerűen csak ott maradtam ülve, behunyt szemmel és hagytam, hogy minden lélegzettel megkönnyebbüljek. Mintha minden kilégzéssel kiraktam volna egy potyautast a lelkemből, akinek már rég le kellett volna szállni. Hiszen új szelek fújnak. Kell a hely, kérem alássan, az örömnek, a szeretetnek, a belülről áradó fénynek és az elfogadásnak. Úgyhogy amikor már mindenem elzsibbadt, mintha egy komplett hangyafarm-lázadás tört volna ki a lábaimban, akkor elkezdtem jógázni: örömmel, szeretettel és elfogadással. Nem azzal az elfogadással, amikor  a szőnyeg alá söpröm a problémákat, hiszen én annyira elfogadó vagyok. És nem azzal az elfogadással, amikor én vagyok a lábtörlő, hiszen én annyira elfogadó vagyok. Azzal az elfogadással, amikor jelen vagyok. Nyitott vagyok a valóságra. A valóságban keresem meg az örömöm. A valóságban szeretek. A valóságban látom meg, hogy a gondolataim nem én vagyok, és a gondolataim, bár valódiak, de nem igazak. A valóságban vagyok jelen. A valóságban van bennem csönd és béke. Még ha csak pár pillanatra is. De tudom, hogy van és, hogy ez a valóság. Elfogadom.

Ahimszá: ne árts!

„Csak úgy tanulhatunk meg másokkal együtt élni,

ha megtanulunk önmagunkkal együtt élni.”

Judith Lasater

Jó múltkoriban épp egy „csajos” jógaóra jött össze és még gyakorlás előtt csak úgy záporoztak a kérdések a „jó” fogyókúráról és hogyan is lehet megmenekülni a süti függőségtől, meg egyébként is azok a bűnös szénhidrátok, meg ki hány kiló, miért nem elég jó úgy, ahogy van, milyen szeretne lenni, egyébként meg fogyaszt-e a jóga és így tovább… Szeretnék megnyugtatni minden kedves érdeklődőt, hogy a jóga egy olyan csodálatos gyógyító technika, amely – többek között – jótékonyan hat az emésztésre, a hormonrendszerre és nem utolsó sorban harmonikusan fejleszti a test minden izmát. Egyszóval, ha szüksége van a testednek arra, hogy fogyjon, akkor rendszeres gyakorlással biztosan fogsz is fogyni. Persze hozzátenném, hogy a testednek nem arra van szüksége, hogy 13 éves agyonretusált anorexiás modellekre hasonlítson a magazinok címlapjain. Csak szólok. És könyörgöm: mindenekelőtt ne ezért gyakorolj! A jóga sohasem egy egyszerű fizikai gyakorlás, hanem egy mély energetikai munka és öngyógyítás. Gyakorolj azért, hogy jelen legyél a testedben és az életedben. Gyakorolj azért, hogy egészséges legyél, és jól érezd magad a bőrödben. Gyakorolj azért, hogy megleld a belső békéd és minden helyzetben meg tudd őrizni azt. Gyakorolj a személyes fejlődésedért. Gyakorolj a megvilágosodásért. Egyszóval tartsd a fókuszod a belső önvalódon és hallgass rá, amikor a jógaszőnyegedre lépsz.

Persze nekem sincs glória a fejem felett és örökké tanulom az önszeretetet, az önelfogadást, a türelmet önmagammal, nem véletlenül beszélek róla ennyit. A jógikus élet legfontosabb, sokszor legnehezebb alapkövei ezek szerintem. Ami nekem segíteni szokott ebben a témában (is) az Patanjali. Patanjali a jóga egyik alapművének, a Jóga Szútráknak a szerzője. Vitatott, hogy egy ember volt-e, vagy egy csoport jógi, mivel kb. 3000 évvel ezelőtt keletkezett a műve. Patanjali rövid mondatokban írja le a boldogság, vagyis a szamádhi felé vezető utat nyolc lépcsőben, melyek közül az ászanák (testtartások) csak az egyik lépcsőt foglalják el a nyolcból. Tehát a fizikai gyakorlás mindenekelőtt csak része a jógának, nem maga a jóga. Patanjali Szútrái azért is csodálatosak, mert egy-egy szót, egy-egy mondatot kutatók, tudósok és bölcsek magyaráznak hosszú oldalakon keresztül, de végülis csak Te döntheted el, hogy szerinted, Neked mit jelent… Az első lépcső, a jamák, az ún. erkölcsi szabályok közül is a legeslegelső az ahimszá, vagyis a „ne árts”. Mindent ennek kell alárendelni, mindent felülír. Senkinek és semminek ne árts. Ne árts a Földnek, ne árts az állatoknak, embereknek, növényeknek, és a többi. De számomra a legfontosabb jelentése az ahimszának mindenekelőtt az, hogy ne ártsak önmagamnak. Ne ártsak magamnak a gondolataimmal, evéssel, ivással, önbüntetéssel, éheztetéssel, zabálással, kevés alvással, rosszindulattal, irigységgel, féltékenységgel, kétségekkel, frusztrációkkal, elégedetlenséggel, lustasággal, halogatással, kémiai mérgekkel, félelmekkel.

Te mivel ártasz magadnak? Mennyit ártasz magadnak, miközben arra vársz, arra vágysz, hogy végre mások ne ártsanak Neked? És vajon mi az, ami valóban táplál? Merthogy nem maga a tiltás, hanem a táplálás a valódi fókusz szerintem. Milyen szép szó is az, hogy táplálék. Vajon az ételed, italod valóban táplál Téged? Megkapja a táplálékodból a tested azt, amire valóban szüksége van: rostokat, vitaminokat, ásványokat, jóllakottságot, tápértéket? Vajon, ahogy elkészíted, megfőzöd, megrendeled vagy beszerzed: az táplál? Ahogy elfogyasztod, ahol, akikkel: az táplál Téged? Mikor adtál utoljára hálát az ételedért és mikor tekintetted ellenségnek, ami nagyon finom, de nem kéne… És ha nem kéne, akkor miért csinálod?  S ha már itt tartunk, a környezeted, az emberek körülötted, valóban táplálnak Téged? A könyv, amit olvasol, a film, amit megnézel, a program, amit szervezel, a barátaid, a szeretteid, akikkel együtt vagy, a jógagyakorlásod… táplálnak Téged? Inspirálnak? Motiválnak? Megnyugtatnak? Szeretnek? Elfogadnak? Ahogyan Te önmagad… Ahogyan én önmagam… Nyugalom! Nem kell belőle felelni holnap. Nem lesz röpdolgozat. Csak tartsd a szívedben ezt a fókuszt és vigyázz magadra. Hogy szokás szerint Louise L. Hay-t idézzem: „Gondoljunk a rózsára. Attól fogva, hogy bimbót hajt, egészen addig a pillanatig, amikor már az utolsó szirma is lehullt, mindig gyönyörű, mindig hibátlan, mindig más. Mi is ilyenek vagyunk: mindig teljesek, mindig szépek és folyton változunk. Adott pillanatban legjobb tudásunk és belátásunk szerint cselekszünk. Amint többet tapasztalunk, többet tudunk és értünk, mindent másként csinálunk.” Hogy szokás szerint hozzátegyem: a jógaszőnyegen és azon túl.

Mit lehet szeretni ezen a jógán?!

Pár hete kaptam egy édes levelet. A rég nem látott kedves ismerős azt tudakolta, hogy én mégis mikor és főleg mitől szerettem bele ennyire a jógába? És vajon „nagy gáz-e”, ha pár alkalom után ő, mint kezdő jógi valahogy nem érzi át a lényegét? Sőt, mondhatni elég furcsának találja, hogy segítene bármin is, ha kicsavarja magát egy órán keresztül... merthogy jobban van tőle, oké, de nem érez nagy hatást. Vagy elég, ha abban az egy órában „tök jó” volt? Egyszóval miért is rajonganak ezért emberek milliói?! És van-e még remény?!

Remény mindig van, aki nem hiszi, járjon utána! Egyébiránt pedig az a jó hírem minden kezdő és/vagy már függő lelkes jóginak, hogy nincs vele az égadta világon semmi baj! Én hiszem és hirdetem, hogy a jóga egy csoda, lásd. jó. Azt azonban szerény tapasztalataim szerint látni kell, hogy jógázni azért nem azt jelenti: egy szivárványon vattacukrot eszünk, miközben szappanbuborékokat fújunk a kedvenc dalunkat dúdolva és minden rózsaszín a nagy boldogságban! Ez is munka, energia, befektetés, aminek a hatásai nyilván nem egy-két óra után jelentkeznek, illetve azt mondanám, ha szuperjól érzed magad az óra után és jól esett a gyakorlás: az szerintem – főleg kezdőként – pont elég és tökéletes hatás!

Én magamon számtalanszor tapasztaltam, hogy a testünk olyan, mint egy konténer: mindent befogad. Az életed minden lenyomata ott van a testedben, minden, ami történt veled, minden, amit érzel és gondolsz... a csalódottság az oviban, amikor elvették a játékodat, a fiú, aki összetörte a szíved a gimiben, a munkahely, ahol az a sok stressz ér, a tudatosan pozitívba átforgatott gondolataid, a szeretet, amit beragyogja a szíved, a zaj az utcán, az álmaid reggeli árnyéka. Ezekből lesznek, illetve lehetne a blokkjaink, bemerevedések, izomrövidülések, lehetséges betegségek, amelyek a legőszintébb tükörként mutatják, jelzik, kiabálják, mi folyik valójában odabent. A jóga tehát nem csak egy szimpla fizikai gyakorlás, mint az aerobik Jane Fondával, hanem egy ősi gyógyító technika, ami segít abban, hogy az energia szabadon áramoljon a testben, s ezáltal ez a csodálatos és intelligens emberi test lényegében meggyógyítsa önmagát, feloldja ezeket a blokkokat, akár anélkül, hogy az ok tudatosulna. Ez pedig oda-vissza hat, vagyis ha például egy ilyen blokkot feloldasz, akkor az életedben is el tudsz valamit engedni, kevésbé leszel dühös vagy meg tudsz bocsájtani valakinek, aki megbántott vagy egyszerűen többet mosolyogsz, kevesebbszer leszel beteg, jobban figyelsz arra, mi a jó neked. És persze fordítva: ha el tudsz valamit engedni, kevésbé leszel dühös vagy meg tudsz bocsájtani valakinek, aki megbántott vagy egyszerűen többet mosolyogsz, akkor kevésbé lesz merev a test is, jobban tudod nyitni a csípőd vagy a mellkasod, helyére kerülnek a belső szerveid, amiktől jobb lesz az emésztésed, nem fog fájni a derekad. De persze itt folyamatokról beszélek és sokszor ezeket az apró változásokat, javulásokat észre sem veszi az ember... Viszont az biztos, hogy a jógától, ha rendszeresen gyakorolsz: valóban minden jobb!

Mindezzel persze egy kezdő gyakorló nem foglalkozik és nem is kell! Az emberek többsége azért kezd el jógázni, hogy mozogjon valamit, izmosodjon, fogyjon, lenyugodjon a napi stressz után. Ennyi. És ez jól is van így. Én sem úgy kezdtem, hogy na, megyek, meggyógyítom a belső fényemmel az energiaáramlásomat... Egyszerűen jobban voltam az órák után, jól éreztem magam a bőrömben és egyre inkább kapcsolatot találtam a saját testemmel. Aztán ahogy a belső figyelemmel nőtt a tudatosságom, úgy éreztem rá egyre inkább, hogy mi a jó nekem valójában, mire van szükségem, mi esik tényleg jól a testemnek, vigyázok-e magamra. És így érkezett meg az a bizonyosság, hogy a jóga jó. Akkor is, amikor mélyebbre megyek, amikor fáradt vagyok, amikor feszegetem a határaim. Egy kezdő jógi mitől kaphat rá az ízére? Szerintem az első időkben érdemes többféle irányzatot és minél több tanárt kipróbálni, mert főleg először inkább valakire találsz rá, egy „jófej” tanárra, akitől azt kapod, amire neked szükséged van, akivel tudsz kapcsolódni és szívesen gyakorolsz vele. Valakinek az kell, hogy egy órára teljesen kikapcsoljon és nyújtson egy jót, valakinek az kell, hogy izzadjon és érezze, megdolgoztatták és így tovább. Egyszóval érdemes próbálkozni. De mindezeken túl: kinek a pap, kinek a papné. Ha nem a jóga, akkor sincs semmi baj. A lényeg sokkal inkább az, hogy szeresd magad, szeresd, amit csinálsz, rendszeresen mozogj, hallgass a testedre, figyelj magadra és ne felejtsd el gyakran a füleid irányába mozgatni a szádat. Igen, mosolyogj!

Megérkezni Iyengarhoz

Hol volt, hol nem volt, még az Üveghegyen is túl egyszer kaptam édesanyámtól egy könyvet. Van ugyanis az édesanyáknak az a csodálatos belső megérzésük, hogy már akkor támogatnak valamiben, amikor Neked még fogalmad sincs arról a valamiről… Ennek a bizonyos könyvnek Jóga mindenkinek volt a címe és színes, latex tornadresszekben csináltak benne embereknek látszó lények mindenféle képtelen pózokat, amik állítólag csudajót tesznek a testünkkel és lelkünkkel. Imádtam lapozgatni ezt a könyvet, elképzelni, hogy én, a merevtestűek nemzetségéből egyszer fel mernék venni esetleg egy ilyen gumiruhát (otthon), amiben nyilván gumiteste is lesz az embernek, és ha háromszor összeüti a bokáját, mint Dorothy, akkor jó esetben lehet belőle macska, teve, kobra, hal, egyszóval egy egész állatkert. Aztán jöttek az egyetemi vizsgaidőszakok, sok koffein és egy jegyzet ott is, ahova a király is gyalog jár. Esténként csak forgolódtam álmatlanul és úgy pörögtek az agysejtjeim, mint a hullahopp karika, persze reggelente nem bírtam felkelni, minden vizsgához közeledő nap órákkal lett rövidebb valamilyen megfejthetetlen varázslat hatására, míg a nyomás csak nőtt és nőtt… Úgyhogy döntöttem: netalántán kipróbálhatnám ezt a jógát. Összeállítottam magamnak valami sorozatfélét a könyv alapján és majd belehaltam egy hátrahajlásba is. Talán, ha negyedórát sikerült esténként „jógázni” és láss csodát: tudtam aludni! Már ettől a nézem közben a könyvet, fogalmam sincs micsinálok, de valami jógaszerűt tevékenységtől is! Hatott. Azt hiszem, akkor éreztem meg ott a szívem mélyén, hogy ez KELL. Most.

És ami egyszercsak megérkezik Hozzád, az bizony megérkezik hozzád! Rátaláltam a Niára – meg arra a felismerésre, hogy ez itt a testem és van köztünk némi kapcsolat! –, ahol Andival minden óra után jógáztunk is legalább fél órát. Tőle tanultam az első napüdvözletemet, amibe bele akartam halni minden alkalommal, miközben az órát bámultam: mikor szabadulok végre. És ha már a nia épp egy jógastúdióban volt: igen, el mertem menni az első jógaórámra. Végigszenvedtem. Meg a következőt is. Meg az azutánit. Semmi sem akart sikerülni, a percek ólomlassúsággal teltek és úgy izzadtam, mint egy ló. De minden óra után mosolyogva mentem haza, akármilyen fáradt voltam, akármilyen szörnyű volt a nap. Nyitva hagyták az ajtót a modern rabszolgának (becenevén ügyvédjelölt), hogy az utolsó órákra, úgy 8 körül, némi késéssel becsúszhassak és megélhetésre alkalmas kereset hiányában jogászkodással fizethettem. Már minden egyes nap ott voltam.  Hatha jóga, gerincjóga, női jóga. Aztán már minden hétvégén is ott voltam. Napüdvözlet workshop, haladó gyakorlás, jógafilozófia. Hazavihettem egy selejtezésre szánt szőnyeget és kiolvashattam minden, a stúdióban árult könyvet. Hát, így kezdődött. Aztán a Vinyasa Flow életre szóló szerelem lett első gyakorlásra, ami azóta is lángol, áramol és magával ragad újra és újra. Valóban megtanít arra, hogy legyek tudatában minden lélegzetvételnek és minden mozdulatnak… hogy a mindennapi életem is ugyanolyan, dinamikus mozgásban lévő folyamat, amit a jógaszőnyegemen átélek nap, mint nap… hogy minden állandó mozgásban és változásban van… hogy lovagoljam meg az áramlatokat és a hullámokat ahelyett, hogy az árral szemben úsznék, s rendkívül sajnálnám magam. Rugalmasság, bátorság, elengedés és az örök szabály: sose vedd magad túl komolyan! Amióta pedig megkaptam azt a kegyelmet, hogy taníthatom: sok-sok fényes tükörben is megláthatom, megélhetem ezt csodát, a jógát. Nincs rá szó, mennyire gyönyörű! Namaste, Namaste, Namaste!

Mint a mellékelt ábra mutatja, nekem meglehetősen göröngyös volt az út Iyengarhoz, korunk – szerintem – legcsodálatosabb jógamesteréhez. Mindenekelőtt fel kellett nőnöm Hozzá és a mélységekhez, amelyeket általa találok magamban. Nem épp illatozó virágoskertek. Sokkal inkább el nem sírt könnyek, düh, fájdalom, hajlíthatatlanság, elfojtás, elvárás, ismeretlen feketelyukak, felfedezésre váró területek, kalandozó lábujjak, meg rengeteg kérdés. Hogyan érzed meg a szegycsontod? Mi a szösz a belső sarok? Van nekem egyáltalán hátsó bordám? Épp melyik a bal és a jobb lában? Hol a fent és a lent egyáltalán? Miért akar kigyulladni a nyakam? Hát, az út még mindig göröngyös. Eszközök, pontos felépítés és hosszan kitartott ászanák. Hah. De minden göröngy megéri. Akkor is, amikor a hétvégi 3 órás workshopon felváltva kellett bőgnöm és/vagy hánynom és/vagy megütnöm valakit. Mindenki megnyugtatására: nem bántalmaztam senkit és nem néztem vissza a vacsorát. De átégtem, tisztultam, tanultam megint. Alázatot, figyelmet, egyértelműséget. Őszinteséget. Tudatosságot. Nem azt mondom, hogy ezekhez mindenkinek Iyengarra van szüksége. Nekem igen. Ahogy Thoreau mondja „Önmagunkat látni éppoly nehéz, mint hátranézni megfordulás nélkül.” Nekem sokat segít Iyengar (is) a hátranézésben… hogy bekukkantsak a legsötétebb sarkokba és leszedjem a pókhálót.

B.K.S. Iyengar szerint a jóga ott kezdődik, ha – egy percízen végrehajtott – trikonászanában 45 perce benne vagy. Legalább. A precizitás ugyanis az egyéni lélek és a kozmikus lélek találkozóhelye. Az isteni állapot. Az ászanákban eltöltött hosszabb idő pedig arra készteti az intelligenciát és a tudatot, hogy kifejlessze a türelmet, a kitartást és a tűrőképességet. Ezek pedig bizony nem hiányozhatnak a fegyvertárunkból, hogy áthatoljunk a belső test ismeretlen vagy – számunkra még – felismerhetetlen részein. Nekem mindenesetre van még velük némi feladatom… a türelemmel és fekete lyukakkal is. Az iyengar jóga az elme figyelmét arra készteti, hogy a test pontos felépítésére koncentráljon, aztán az elme az intelligenciával tegye ugyanezt. Iyengar szerint a jógagyakorlás nem lehetséges az elme figyelme és visszatekintése nélkül. A jóga lényege a test és az elme, az elme és az Én integrációja. Ez időbe telik. És verejtékbe. De az biztos, hogy nem a levegőbe beszél. Ez a Mester születésétől kezdve rengeteg betegségben szenvedett. Volt maláriás, TBC-s, tífuszos és így tovább. Mindezt Indiában. Mégis ezek a betegségek vezették el aztán a jógához. Amikor már nem látta a kiutat és azon gondolkozott, hogy nincs értelme az életének állandóan ilyen gyengén és kiszolgáltatottan, mert képtelen volt meggyógyulni és erőre kapni, akkor – 16 évesen – Krishnamacharya tanácsára elkezdte gyakorolni a jógát. Hat év alatt egészségesre gyógyította magát. Ma már a terápiás jóga atyja és az egyik legismertebb jógamester szerte a világon, akinek köszönhetjük – többek között – mi, nyugati népek ezt a csodát és a vinyasa flowt, amelynek az iyengar jóga az egyik pillére. Kilencvennégy évesen minden nap gyakorol, tanít és utazik a mai napig. Bármi bajom van, legyen az szomorúság, fizikai fájdalom, nátha: kikeresem a könyvéből a betegséget és megkapom az öngyógyítás receptjét. Kiváltandó a jógaszőnyegeden, az ára egyénre szabott, mellékhatásai: egység, béke, boldogság. Namaste, Namaste, Namaste!

„A jóga olyan, mint a zene,
a test ritmusa, az elme dallama, a lélek harmóniája
alkotja meg az élet szimfóniáját.”

B.K.S. Iyengar

Hoponopono

„Aki kifelé néz, álmodik;

aki befelé, felébred.”

Carl Jung

Hopo mi??? Igen, én is pont így voltam vele, amikor először meghallottam hoppáré és hókuszpókusz kistesóját. Hoponopono, kérlek! Egy csodálatos Hawaii gyógyító technika, ami engem megtalált… Te pedig engem találtál meg, így már Téged is! Üdv a hoponoponoban!

Dr. Ihaleakala Hew Len pszichológus évekig dolgozott a Hawaii Állami Kórház elmeosztályának magas biztonsági fokozatú részlegén, ahol olyan férfi betegeket kezeltek, akik például gyilkosságot, nemi erőszakot vagy súlyos testi sértést követtek el. Amikor 1984-ban elkezdett dolgozni a részlegen, akkor annak minden elkülönítőjében erőszakos beteget tartottak. A betegek bokáján vagy csuklóján fémbilincs volt, hogy megakadályozzák az erőszakos bűncselekmények elkövetését. Mindennapos esemény volt a betegek közti, illetve a betegek és a személyzet közötti erőszak. A betegek nem voltak hajlandók részt venni a gondozásukban és a rehabilitációjukban. A családtagjaik rendkívül ritkán látogatták meg őket. Az ápolószemélyzet körében nem meglepő módon nagyon magas volt a kivett betegszabadság, illetve a felmondások száma. A részleg környezete lehangoló és meglehetősen lepusztult volt. Amikor Len 1987 júliusában eljött a részlegről, akkor az elkülönítők, valamint a csukló- és bokabilincsek már nem voltak használatban. Erőszakos cselekmények rendkívül ritkán fordultak elő, és azok is csak az új betegeknél. A betegek voltak felelősek önmaguk gondozásáért, beleértve az elhelyezkedést, a munkát, a részleg elhagyása előtti legális szolgáltatásokat, illetve a berendezési tárgyakat. A részlegre rendszeresen érkeztek látogatóba családtagok. A gyógyító személyzet betegszabadsága már nem jelentett gondot, s nagymértékben támogatták abban a betegeket, hogy 100%-ban vállaljanak önmagukért felelősséget. Így a betegek átlagos ápolási ideje évekről hónapokra redukálódott. Hm. Mit tehetett ez a csodadoki? Saját bevallása szerint valahányszor az osztályon tartózkodott, illetve előtte és utána: a hoponoponot alkalmazta. A részlegen kezelt betegekkel semmiféle pszichoterápiát nem folytatott, egyetlen esetmegbeszélésen sem vett részt. De 100%-os felelősséget vállalt önmagáért, hogy tisztítsa magában azokat a dolgokat, amelyek osztályos pszichológusként neki problémát okoztak. Azért ez több mint érdekes.

A hoponopono egyébként annyit jelent, hogy „jól tenni”, illetve „hibát kijavítani”. Hawaii őslakosai szerint a hibák olyan gondolatok nyomán keletkeznek, amelyeket múltbeli fájdalmas emlékek piszkítottak be. A hoponopono révén el tudjuk engedni ezeknek a fájdalmas gondolatoknak vagy hibáknak az energiáját, amelyek felborítják az egyensúlyt, és betegséget okoznak. Röviden tehát, a hoponopono egy problémamegoldó folyamat, amit azonban teljes egészében önmagadban folytatsz le és a problémákat nem nyűgnek, hanem lehetőségnek tekinted. Hiszen a problémák nem egyebek, mint visszajátszott múltbeli emlékek, amelyek azért jönnek elő, hogy lehetőséget kapjunk a szeretet szemével való látásra és az inspirációból történő cselekvésre. Az élet misztérium mindenki számára, kivéve a szeretetet, mert a szeretet mindent tud. Így minél inkább képes vagy szeretni magadat és másokat, annál inkább képes vagy gyógyítani is saját magadat és ezáltal másokat. Minden pillanatban újra találkozol saját magaddal és egyre jobban értékeled a szeretet megújító csodáját. Méghozzá így.

A béke velem kezdődik. A problémáim nem egyebek, mint a tudatalattimban visszajátszódó emlékek. A problémáimnak nincs köze senkihez, semmilyen helyhez vagy helyzethez. Amikor azt tapasztalom, hogy az emlékeim problémákat játszanak vissza, van választási lehetőségem. Választhatom azt, hogy továbbra is kötődök hozzájuk; vagy megtehetem, hogy átalakítással megszabadulok tőlük. Az elmémet így vissza tudom állítani eredeti, üres állapotába. Az „emlékmentesség”, vagy, ahogy a tibetiek nevezik „üresség” állapotába. Amikor mentesülök az emlékeimtől, akkor az isteni önvalóm vagyok. Ha viszont az emlékek diktálnak, akkor elakadok az időben, a térben, a bizonytalanságban, a káoszban, a gondolkodásban, a problémákkal való birkózásban, az ügyek kezelésében. Ha megengedem, hogy az emlékek uraljanak, akkor nincs ráhangolódás, nincs inspiráció. Ha nincs inspiráció, nincs cél. Én inkább az inspirációra szavazok. A gyógyítás pedig nagyon egyszerű: szeressük magunkat! Ha jobbá akarod tenni az életedet, akkor ahhoz gyógyítani kell az életedet. Ha bárkit meg akarsz gyógyítani - akár egy elmebeteg bűnözőt -, akkor ahhoz magadat kell gyógyítanod. A lényeg, hogy az életünkben mindenért 100%-ban vállaljuk a felelősséget. Mindenért. Len doktor azt mondja, az egyetlen munkája: önmaga megtisztítása. Ennyi. És ahogy tisztítja magát, úgy tisztul a világ is, mert ő maga a világ. Minden, ami rajta kívül van, kivetülés és illúzió. Tisztulás, tisztulás, tisztulás. Hogyan? Mindössze négy egyszerű mondatot kell ismételgetni, szünet nélkül:

Szeretlek.

Sajnálom.

Kérlek, bocsáss meg!

Köszönöm.

Alapvetően erről szól a jóga is számomra, hiszen senki más nem teszi meg helyetted, senki sem tud fejlődni helyetted, senki más nem fog meggyógyítani, senki más nem lesz jobban. Vagy Te, meg a jógaszőnyeged és uccuneki! Amint Te dolgozol magadon és változol és tisztulsz, úgy változik és tisztul a világ. Ha akarod, ha nem. A jógaszőnyegen és azon túl is. Úgyhogy, mivel épp nem volt „jobb dolgom” és nem rettentett el az ’ezentúl aranyéleted lesz’ amerikai cukormáz, amibe csomagolták doktor Lent… hát, én bizony kipróbáltam a hopoizét. És azóta is gyakorlom. Nem, nem teremtettem még magamnak egy kabrió sportkocsit, nem nyertem meg a lottó 5-öst, nem nőttem tíz centit (sehol) és sajnos a nagymamám sem jött vissza hozzám, hogy megsimogasson és elmondja: minden rendben lesz. Sőt, egyelőre erőszaktevőket sem vállalnék. De nekem valóban segít. Kapaszkodó. Érzem a tisztulást, az elfogadást, a szeretetet. Sokszor feszültségeket, szomorúságot és akár dühöt is, ami nem baj. A lényeg, hogy jöjjön ki… és jön. Minden, ami nem oda való. Kiüresíti a fejemben fogócskázó gondolatokat és békét hoz. Boldogságot teremt. Nem azt a hamupipőkéset, amit gyerekoromban képzeltem boldogságnak és harminc évig hajkurásztam rendületlenül. Egy olyan boldogságot, ahol nem követelsz és vágysz és álmodozol. Csak tudod, hogy egy vagy az Univerzummal és béke van. Ez pedig valóban ajándék. Nem kötelező, csak lehetőség. A boldogság sem kötelező, csak lehetőség.

Béke legyen veled, az összes békém!

O ka Maluhia no me oe, Ku'u Maluhia apau loa.

dr. Ihaleakala Hew Len

Gyógyító hangok

Gyógyító hangok workshop vasárnap délelőtt?! Hát, normális vagyok én?!?! Már a környék is kiborított, hetek óta be sem tettem a lábam a pesti dzsungelbe… nem véletlenül. Csakhogy nem voltam egyedül, konkrétan számtalan hangtálat és gyógyító gazdájukat szállítottam, így visszafordulásról szó sem lehetett. Hányingerem volt és hasogatott fejem. A jógaterem közepén sikerült kiborítanom egy nagy bögre teát, elárasztva vele egy jógaszőnyeget és egyéb tartozékokat. Amint elkezdtünk beszélgetni a témáról, gombóc nőtt a torkomban és csak azt hajtogatta az a kis hang a fejemben megállíthatatlanul, hogy mégis mit keresek én itt és még lehet, hogy le tudnék lépni esetleg. Egyszóval tudtam, hogy jó helyen vagyok, mert ezzel (is) dolgom van. Persze kinek nem?!

Igen, ez költői kérdés volt. Először is, hacsak nem remete vagy – véletlenül beszélni magyar –, aki egy tibeti barlangban olvassa a blogomat az iphone-án, akkor biztosan akusztikai szmogban élsz, akárcsak én. Zaj vesz körül mindig mindenhol, miközben a testünk nagy részben folyadékból áll és lényegében tökéletes hangrezonátor. A rezgések folyamatosan mozgatnak és bemozgatnak. Gondolj csak bele, hogyan érzed magad, ha a szomszédban visít egy riasztó, vagy amikor nem bírod elengedni a saját negatív gondolataid és mintha rád ülnének, szó szerint nehéznek érzed magad tőlük. Persze ezen változtathatsz és gyógyíthatod magad. Csodás példa erre a japán Emoto bácsi munkája, aki ún. MRE (Mágneses Rezonancia Elemzés) technológiával jutott arra a felismerésre, hogy a víz befogadja és megtartja a különböző információkat. Az eredmények azt mutatták, hogy a zene, a szavak, a gondolatok és az imák befolyással bírnak a vízkristályok szerkezetére, s ez okozza jelentős hatásuk fizikai valóságunkra. Kristályfényképezéssel sikerült bebizonyítania, hogy a vízkristályok harmonikus formájukban csodás műremekekre emlékeztetnek, míg szennyezetten vagy negatív közegben nem festenek túl jól… ahogyan mi sem! Ráadásul ott van a saját hangod, amivel általában megnyilvánulsz a világban. A hangunk a szívünkből szól: pontosan azt mutatja, ami belül van. Amikor rekedt vagyok, nem találom a hangom, nem tudom kifejezni magam, hamisan cseng, amikor benyelek valamit, ahelyett, hogy kimondanám, vagy épp kicsúszik a számon, aminek nem kellett volna, amikor kiabálok, vagy én visítok a riasztó helyett… ez mind-mind tükör, amiben megláthatom, hogyan vagyok magammal, hogy érzem magam, min kell változtatnom. És az a legszebb, hogy a saját hangommal meg is tehetem!

És ha már itt tartunk: az Univerzum a legtöbb vallás és hagyomány szerint hangból és rezgésből jött létre. Például az AUM – a legfontosabb gyökérmantra – az Univerzum teremtésekor elhangzott mag-szó, melynek rezgése mindent átjár. Ősrezgés, mely öröktől való és az abszolút igazságot, a Legfelső Isteni Teremtő erőt képviseli. Éppen ezért a legtöbb mantra „Ommal” kezdődik. Az „A” a teremtés, mindenben a kezdet, az „U” a kiáradás és fejlődő létezés, az „M” pedig a megvalósultság, befejezettség és visszatérés szimbóluma. Ennek zengetésével a világegyetemet átható folytonos rezgést, erőt jelenítjük meg és erősítjük. Indiában több ezer éve jól tudják, a világ kozmikus frekvenciák, rezgéshullámok erőtere, és ennek legkifejezőbb princípiuma az emberi hang. Orvosi műszerekkel történt vizsgálatok erősítették meg az AUM mantra emberi szervekre gyakorolt rendkívüli hatását. Az AUM zengetése összehangolja a szervek saját rezgéseit, így a szervezet úgyszólván egy ritmusban kezd működni. Ugyanakkor a magzatra is nyugtató hatással van: a kísérlet alatt röviddel a mantra zengetése után a magzat szívritmusa 160/percről 130/ percre nyugodott meg. A hosszabb időn át végzett zengetés hatására megemelkedik szervezetünkben az örömhormon, az endorfin szintje. Az endorfin többlet ráadásul az immunrendszert is fokozott aktivitásra serkenti. Jó tudni, amikor jönnek a fagyok…

A  workshopon ’A gyógyító hang’ című könyv írója, Shirlie Roden öngyógyító módszerével dolgoztunk. Shirlie – aki egy angol énekesnő és hangteraputa – (is) rájött, hogy a megfelelő hangok tisztítják a csakrákat és segítenek helyreállítani a test energiarendszerének harmóniáját. Ezért a saját öngyógyítása során szerzett tapasztalatai alapján a 7 főcsakrához rendelt hangokat és mozdulatokat. Többször gyakoroltam már ezt a módszert és a vasárnapi élményeim után bizonyossá vált, hogy napi rutinná teszem jóga előtt és/vagy után. Ebben a gyógyító technikában a gyökércsakrához, amely nevéhez méltóan a gyökereinkhez és az anyagi túlélésez, fennmaradáshoz kapcsolódik, az „A” hangot kell rezgetni. A szakrális csakrát, melyhez tartozik a szexualitás, az élet továbbadása és befogadása, valamint az, hogy a női és férfi minőségeket hogyan éljük meg, az „AI” gyógyítja. A napfonat csakránk a szabad akarat központja, ahol megemésztjük a dolgokat és az „O” hanggal tisztíthatjuk. A szívcsakra a tiszta szándék, a szerető együttérzés és az érzelmeink helye: OU hang. A torokcsakrához, amely ugye az igaz szó, tisztaság és átláthatóság mások és önmagam számára az „I” hang tartozik. A harmadik szemünk a befelé látó és mindenen túllátó bölcsesség és intuíció, a valódi tisztánlátás, amelyhez az „OUM” kapcsolódik. Végül a koronacsakránk az összeköttetés Istennel, az Univerzummal és a végtelennel egy szép magas „U” hang, hiszen valójában sosem vagyok egyedül, mindig része vagyok a nagy egésznek. Végül ragyogó fehér fényben az egész testet átrezgető AEM, avagy I AM, én vagyok. Hiszen minden lényege és alapja a mindig változó, mégis örök létezés.

Miközben zsibbadó lábbal, fájó háttal, karmozdulatokkal igen sokszor zengettem ezeket a hangokat, egyre mélyebben rezegtek bennem és valóban úgy éreztem, hogy tisztul testem-lelkem, felszabadulok, megszabadulok valamitől. Mintha hatalmas kövek gördülnének le rólam. Mintha átmostak volna belülről és összerezgettek volna egy teljes egésszé. Úgy éreztem, erős vagyok és gyönyörű, aki belülről ragyog. Azt éreztem, hogy a lelkem örök és fényes, független mindentől és mindenkitől… hogy a fájdalom, amin átégek, csak eszköz és köszönettel tartozom érte… hogy a testem valóban a lelkem temploma és örökkön élek. Jaja, megint nem találtam fel a spanyolviaszt, de…Hú! Ott volt! Éreztem, átéltem, megéltem! Namaste. És ahogy Andinia mondta: csodák nem történnek nélkülünk és anélkül, hogy jelen vagyunk a gyakorlásunkban. Szóval vedd észre az ajtókat, amelyeket a tanítások nyitnak neked… és menj be rajtuk!

„A tanítók kinyitják neked az ajtót, de bemenned Neked kell.”

kínai közmondás