Transzban…

Kiss Andi az egyik legcsodálatosabb jógatanár Magyarországon. Szerintem. Olyan ember, aki nem „csak” tanítja, hanem éli a jógát. Minden szavából, mozdulatából árad az őszinteség és a hitelesség. Olyan ember, aki a saját tapasztalatait és megéléseit képes átadni egy mezei jógaórán úgy, hogy az a saját fejlődésedben előrevisz, segít, támogat téged. Olyan ember, aki hisz abban, hogy a változás bennünk van. Magam is ebben hiszek. Ahogy Andival együtt abban is, hogy a változás csak a magunk és mások szeretetével, rendszeres gyakorlással és tudatossággal lehetséges. Nem csoda hát, hogy amint megtudtam: Andi élőzenés Yoga Trance Dance workshopot tart, nem volt kérdés, ott a helyem! Hogy az mi? Lényegében szabad tánc egy kis jógával.

Shiva Rea jógacelebnek köszönhetjük ezt kellemes esti programot, ami dióhéjban transztánc nyugati jógiknak. Shiva ugyanis körülnézett a világban és két dologra jött rá. Először is a Föld minden szegletében szüksége van az embereknek arra, hogy zenével, tűzzel, síppal-dobbal eleresszék a hajukat és kirúgjanak a hámból. A rituális transz-utazások évezredek óta fontos részét képezik minden kultúrának. Ezekkel a belső utazásokkal tágíthatjuk a tér és az idő hétköznapi érzékelését, hogy lépésről lépésre feltáruljanak a személyiségünk mélyebb rétegei, az őseink üzenete, a kapcsolatunk az Univerzummal. A transztánc gyakorlatilag egyesíti a gyógyító hangok, a ritmusok és a légzés erejét, amelyek együtt segítenek a spirituális ébredésben. Egyszóval a mozgásmeditáció által találkozhatunk önmagunkkal és a belső isteni fényünkkel. Hogy Elizabeth Gilbertet idézzem: amikor imádkozunk, beszélünk Istenhez. Amikor meditálunk, Isten beszél hozzánk.

Csakhogy a nyugati ember – igen, Te ott a géped előtt állig felöltözve, tele gondolatokkal és finomított élelmiszerekkel – nem nagyon szereti elveszíteni a fejét, mondhatni igen nyakasak vagyunk. Meglehetősen ritka, hogy munka után egy tábortűz körül mezítláb ugrabugrálunk fűszoknyában a családtagjainkkal. Pláne mindezt önként és józanul, avagy mindenféle tudatmódosító szer nélkül. És ha mégis mutatunk rá hajlandóságot, esetleg netalántán transzba esünk, avagy elveszítjük az önkontrollt és hagyjuk, hogy jöjjön, aminek jönnie kell, akkor bizony fennáll a veszélye, hogy úgy maradunk, valahol odafönt egy rózsaszín felhőn és holnaptól torzonborz hippiként, megszabadulva a lakáshiteltől és a sok-sok bonyolult emberi kapcsolatunktól keresünk egy barlangot, ahol egy hangyabojt vizsgálgathatunk hátralevő életünkben. Ami persze nem feltétlenül baj. De tény, hogy a Föld ezen féltekén adnak róla papírt, és ha nem hagyod el időben az országot, akkor egyszer csak egy fehér köpenyes bácsi elveszi az útleveled, a személyid és a maradék eszedet. Másrészt nem véletlenül születünk oda, ahova. Itt és most van dolgod és fejlődnivalód. Ebben a világban, ezekkel a szülőkkel, barátokkal, szerelemmel, munkával, tomboló egóval, stresszel, álmokkal és vágyakkal. Szóval nem árt visszatérni a felhőről.

Ezért Shiva kidolgozott egy olyan programot, amely megfelelő keretek között segít felfedezni a transztáncot a zokniban alvóknak. Egyfajta jóga alapú mozgásmeditáció élőzenére. Ún. prána jógával kezdődik, ami egy könnyen követhető, folyamatos és egyre élénkülő ászanasor. Kvázi bemelegítés. Aztán jön a szabályok nélküli szabad tánc sok dobra, félhomályban, amit azért tudatos légzés irányít és vezet, hogy azt a bizonyos kreatív életerőt felszínre hozhassuk, s felszabadítsuk. Végül jól leföldelnek egy mély relaxációval és meditációval. A gép landol, a kapitány újra üdvözöl a Föld nevű bolygón. És ez így is történt. Volt sok gyertya, a Sattwa Sound Band és egy csapat lelkes jógi. Andi elmesélte, hogy amikor elment Shiva Rea-hez tanulni, azt sem tudta mi fán terem a transztánc, de érezte, hogy ez neki kell. Pont. És kellett. Teljesen – méghozzá pozitívan – megváltoztatta az egész életét. Ami persze nem azt jelenti, hogy ezen túl vízen jár és pillangók repdesnek körülötte, hanem azt, hogy őszinte magával és másokkal. Hogy szembe mer nézni magával és másokkal. Aki már próbálta, az tudja: na, az nem piskóta! Meditációval kezdtünk, ahol természetesen volt fókusz, mivel szeretnél dolgozni, feltehettél kérdést az Univerzumnak, amire választ szeretnél kapni, megfogalmazhattál szándékot. Aztán átmozgattuk minden porcikánkat, megszabadultunk a jógaszőnyegektől és kezdődött a buli. Igen, csak úgy. A cél az volt, hogy véletlenül se nézzen ki jól, amit csinálsz, ellenben lehetőleg veszítsd el a fejed. Semmi salsa, tangó vagy Michael Jackson. Csupán ráztam kezem, lábam, vállam, fejem, csípőm és ugribugriztam kifulladásig. Vitt magával a ritmus, bepárásodtak az ablakok, mindenkiről folyt a víz és áramlott, hömpölygött a tömeg… kapcsolódtunk anélkül, hogy bámultuk volna egymást vagy akartunk volna bármit egymástól. Hú, de jó volt! Aztán lekerültünk a földre, Andi hangja vezetett, úgy éreztem pont úgy és azt mondja, amire szükségem van. És ott a parkettán, izzadtan összekuporodva egyszer csak olyan mély, őszinte, valóban feltétel nélküli szeretetet, megbocsájtást, elfogadást, és elengedést éreztem, amit talán még soha. Olyan boldogságot, ami nem függ senkitől és semmitől. Szeretetet, amely nem kapaszkodik, ragaszkodik, akar, vár el. Ami egyszerűen csak van. Ott ragyog bennem és hatalmas és minden körülménytől, eseménytől, fájdalomtól függetlenül létezik. Megértő, láthatatlan és eltéphetetlen. Mindig megmarad. Csodálatos volt. Aztán visszajöttem. És visszajöttek a körülmények és a fájdalom. Nem, nem lettem Buddha. De minden sejtem őrzi a tapasztalást: a szeretet mindennél erősebb és van boldogság. A többi nem számít.