„Az igazi felfedezőút nem abból áll,
hogy új tájakat fedezünk fel, hanem
hogy új látásmódra teszünk szert.”
Marcel Proust
A Csodabogárban John Travolta
mindent megtesz, hogy a kártékony nyuszit kiűzze a kertjéből, még olyan
kerítést is készít, amely 1
méter mélyen van a talajban, de mindhiába… Aztán egy
éjszaka ráébred, lehet, hogy egész idő alatt rossz irányba próbálkozott.
Csendben kilopakodik a kertbe a holdfényben, kinyitja a kaput, majd leül a
tornácra és vár. Mikor már majdnem elalszik, a nyúl nagy robajjal kiront a
kertből a nyitott kertkapun át. Miközben próbálta kizárni Tapsi Hapsit, a
hosszúfülű épphogy bennrekedt a kertjében és ő maga tartotta ott.
Amint jógatanár lettem, hatalmába
kerített az a kényszerképzet, hogy nekem nagyon, de nagyon sokat kell
gyakorolnom és nagyon, de nagyon jónak kell lennem és még nagyon, de nagyon
sokat kell fejlődnöm… Mert ugye a kedves tanítványok bizonyára csak ahhoz
járnak szívesen, aki háromszor körbe tudja tekerni a lábát a nyakán, miközben kézen
áll és ha majd egyszer én is ’olyan jó leszek’, akkor biztosan a világ legjobb
óráját fogom tartani a tömegeknek, akik majd be sem férnek a terembe. Talán nem
túl meglepő mindez annak fényében, hogy mindig készültem valamire: amikor ovis
voltam arra, hogy majd megtanulok írni-olvasni; amikor általánosba jártam arra,
hogy bejussak egy jó gimibe; a gimiben arra, hogy túléljem a túlélhetetlen
érettségit és bejussak az egyetemre; az egyetemen arra, hogy lediplomázzak; ügyvédjelöltként
arra, hogy túléljem a túlélhetetlen szakvizsgát. És így tovább. Miközben
azonban arra készültem, hogy a világ legjobb jógatanára legyek (majd egyszer),
csak egyre kevesebbet gyakoroltam és egyre mélyebb hullámvölgyek érkeztek.
Mindaz, amit annyira élveztem és olyan természetes volt nap, mint nap jógázni,
hogy alig vártam: egyre inkább kötelességgé vált, amit muszáj, amit kell, amire
rá kell vennem magam, hogy taníthassak. Persze ha valaki megkérdezné, szerintem
mitől jó jógatanár a jógatanár sok mindent felsorolnék a hitelességről, a
tapasztalásról, a belső munkáról, de az nem jutna eszembe, hogy háromszor körbe
tudja tekerni a lábát a nyakán, miközben kézen áll. És persze száz helyen
olvastam, hallottam, tudom, hogy a jóga a befelé figyeléssel kezdődik, amikor
elengeded a megfeleléskényszert, a versengést, az erőszaktevést önmagadon.
Mindenesetre, ahogy a Csodabogárban George-nak a nyuszi, nekem Moby, a zenész
hozta „nagy robajjal” a felismerést: változtatnom kell a hozzáállásomon.
Moby – a számomra rendkívül
inspiráló Urban Yogis interjúsorozatban – azt találta mondani, hogy úgy döntött
soha nem akar jó lenni a jógában. Mivaaaan?! Mondom, nem akar benne jó lenni. Azt
vette ugyanis észre magán, hogy a jógaórákon akaratlanul is összehasonlítja
magát a többiekkel, versenyzik, figyeli, hogy kinél „jobb” vagy ki „jobb”
őnála, meg akar felelni a jógatanárnak és beletolja, beleerőlteti magát
pózokba… mindeközben azt is észrevette, hogy árt önmagának, bár nyilvánvalóan
nem ez a célja. Ugyanis a célja éppen az, hogy mind fizikailag, mind mentálisan
egészségesebb legyen a jóga által. Ez nem azt jelenti, hogy nem tesz
erőfeszítéseket, sőt. Egy héten legalább 5 napot gyakorol. Feszegeti a saját
határait, dolgozik önmagával, s bár nem járunk össze kávézni, úgy sejtem
fejlődik mindebben. És persze ez nem is azt jelenti, hogy ezentúl senki se
járjon jógaórára. És persze nem is azt jelenti, hogy ostorozd magad, ha úgy
érzed túlerőltetted a gyakorlásod. Mindannyiunkkal megesik néha, hogy
túlfeszítjük a húrt, hogy minden szándékunk ellenére ártunk magunknak. Moby
üzenete számomra az önelfogadásról szól. Az önelfogadás, az önszeretet nem tud
megvalósulni mindaddig, amíg kézen fogva járunk az elégedetlenséggel. Önmagam
legyőzése sohasem mások legyőzését jelenti. A saját határaim feszegetése és a
saját erőfeszítéseim nem hasonlíthatók össze máséval. Mindenkinek megvan a maga
útja és a maga feladata. A jóga nem verseny és nem cirkusz. A lényeg, hogy
mindig a legtöbbet hozzam ki magamból, a legjobb tudásom szerint cselekedjek. Mindent
megtegyek, ami tőlem telik. A lényeg, hogy a szándékom minden esetben tiszta és
őszinte legyen. A gyakorlásomban is. És mindeközben vállaljam a felelősséget önmagamért.
Az, ahogy érzem magam, az, amiben vagyok: az én választásom. Szinte minden nap
jógázom. Nem ugyanúgy, nem ugyanannyit, nem ugyanannyira intenzíven. De
dolgozom önmagammal. Dolgozom a mélységeimmel, a blokkjaimmal, a félelmeimmel. És
szeretem. Az út maga a fejlődés.
