Megérkezni Iyengarhoz

Hol volt, hol nem volt, még az Üveghegyen is túl egyszer kaptam édesanyámtól egy könyvet. Van ugyanis az édesanyáknak az a csodálatos belső megérzésük, hogy már akkor támogatnak valamiben, amikor Neked még fogalmad sincs arról a valamiről… Ennek a bizonyos könyvnek Jóga mindenkinek volt a címe és színes, latex tornadresszekben csináltak benne embereknek látszó lények mindenféle képtelen pózokat, amik állítólag csudajót tesznek a testünkkel és lelkünkkel. Imádtam lapozgatni ezt a könyvet, elképzelni, hogy én, a merevtestűek nemzetségéből egyszer fel mernék venni esetleg egy ilyen gumiruhát (otthon), amiben nyilván gumiteste is lesz az embernek, és ha háromszor összeüti a bokáját, mint Dorothy, akkor jó esetben lehet belőle macska, teve, kobra, hal, egyszóval egy egész állatkert. Aztán jöttek az egyetemi vizsgaidőszakok, sok koffein és egy jegyzet ott is, ahova a király is gyalog jár. Esténként csak forgolódtam álmatlanul és úgy pörögtek az agysejtjeim, mint a hullahopp karika, persze reggelente nem bírtam felkelni, minden vizsgához közeledő nap órákkal lett rövidebb valamilyen megfejthetetlen varázslat hatására, míg a nyomás csak nőtt és nőtt… Úgyhogy döntöttem: netalántán kipróbálhatnám ezt a jógát. Összeállítottam magamnak valami sorozatfélét a könyv alapján és majd belehaltam egy hátrahajlásba is. Talán, ha negyedórát sikerült esténként „jógázni” és láss csodát: tudtam aludni! Már ettől a nézem közben a könyvet, fogalmam sincs micsinálok, de valami jógaszerűt tevékenységtől is! Hatott. Azt hiszem, akkor éreztem meg ott a szívem mélyén, hogy ez KELL. Most.

És ami egyszercsak megérkezik Hozzád, az bizony megérkezik hozzád! Rátaláltam a Niára – meg arra a felismerésre, hogy ez itt a testem és van köztünk némi kapcsolat! –, ahol Andival minden óra után jógáztunk is legalább fél órát. Tőle tanultam az első napüdvözletemet, amibe bele akartam halni minden alkalommal, miközben az órát bámultam: mikor szabadulok végre. És ha már a nia épp egy jógastúdióban volt: igen, el mertem menni az első jógaórámra. Végigszenvedtem. Meg a következőt is. Meg az azutánit. Semmi sem akart sikerülni, a percek ólomlassúsággal teltek és úgy izzadtam, mint egy ló. De minden óra után mosolyogva mentem haza, akármilyen fáradt voltam, akármilyen szörnyű volt a nap. Nyitva hagyták az ajtót a modern rabszolgának (becenevén ügyvédjelölt), hogy az utolsó órákra, úgy 8 körül, némi késéssel becsúszhassak és megélhetésre alkalmas kereset hiányában jogászkodással fizethettem. Már minden egyes nap ott voltam.  Hatha jóga, gerincjóga, női jóga. Aztán már minden hétvégén is ott voltam. Napüdvözlet workshop, haladó gyakorlás, jógafilozófia. Hazavihettem egy selejtezésre szánt szőnyeget és kiolvashattam minden, a stúdióban árult könyvet. Hát, így kezdődött. Aztán a Vinyasa Flow életre szóló szerelem lett első gyakorlásra, ami azóta is lángol, áramol és magával ragad újra és újra. Valóban megtanít arra, hogy legyek tudatában minden lélegzetvételnek és minden mozdulatnak… hogy a mindennapi életem is ugyanolyan, dinamikus mozgásban lévő folyamat, amit a jógaszőnyegemen átélek nap, mint nap… hogy minden állandó mozgásban és változásban van… hogy lovagoljam meg az áramlatokat és a hullámokat ahelyett, hogy az árral szemben úsznék, s rendkívül sajnálnám magam. Rugalmasság, bátorság, elengedés és az örök szabály: sose vedd magad túl komolyan! Amióta pedig megkaptam azt a kegyelmet, hogy taníthatom: sok-sok fényes tükörben is megláthatom, megélhetem ezt csodát, a jógát. Nincs rá szó, mennyire gyönyörű! Namaste, Namaste, Namaste!

Mint a mellékelt ábra mutatja, nekem meglehetősen göröngyös volt az út Iyengarhoz, korunk – szerintem – legcsodálatosabb jógamesteréhez. Mindenekelőtt fel kellett nőnöm Hozzá és a mélységekhez, amelyeket általa találok magamban. Nem épp illatozó virágoskertek. Sokkal inkább el nem sírt könnyek, düh, fájdalom, hajlíthatatlanság, elfojtás, elvárás, ismeretlen feketelyukak, felfedezésre váró területek, kalandozó lábujjak, meg rengeteg kérdés. Hogyan érzed meg a szegycsontod? Mi a szösz a belső sarok? Van nekem egyáltalán hátsó bordám? Épp melyik a bal és a jobb lában? Hol a fent és a lent egyáltalán? Miért akar kigyulladni a nyakam? Hát, az út még mindig göröngyös. Eszközök, pontos felépítés és hosszan kitartott ászanák. Hah. De minden göröngy megéri. Akkor is, amikor a hétvégi 3 órás workshopon felváltva kellett bőgnöm és/vagy hánynom és/vagy megütnöm valakit. Mindenki megnyugtatására: nem bántalmaztam senkit és nem néztem vissza a vacsorát. De átégtem, tisztultam, tanultam megint. Alázatot, figyelmet, egyértelműséget. Őszinteséget. Tudatosságot. Nem azt mondom, hogy ezekhez mindenkinek Iyengarra van szüksége. Nekem igen. Ahogy Thoreau mondja „Önmagunkat látni éppoly nehéz, mint hátranézni megfordulás nélkül.” Nekem sokat segít Iyengar (is) a hátranézésben… hogy bekukkantsak a legsötétebb sarkokba és leszedjem a pókhálót.

B.K.S. Iyengar szerint a jóga ott kezdődik, ha – egy percízen végrehajtott – trikonászanában 45 perce benne vagy. Legalább. A precizitás ugyanis az egyéni lélek és a kozmikus lélek találkozóhelye. Az isteni állapot. Az ászanákban eltöltött hosszabb idő pedig arra készteti az intelligenciát és a tudatot, hogy kifejlessze a türelmet, a kitartást és a tűrőképességet. Ezek pedig bizony nem hiányozhatnak a fegyvertárunkból, hogy áthatoljunk a belső test ismeretlen vagy – számunkra még – felismerhetetlen részein. Nekem mindenesetre van még velük némi feladatom… a türelemmel és fekete lyukakkal is. Az iyengar jóga az elme figyelmét arra készteti, hogy a test pontos felépítésére koncentráljon, aztán az elme az intelligenciával tegye ugyanezt. Iyengar szerint a jógagyakorlás nem lehetséges az elme figyelme és visszatekintése nélkül. A jóga lényege a test és az elme, az elme és az Én integrációja. Ez időbe telik. És verejtékbe. De az biztos, hogy nem a levegőbe beszél. Ez a Mester születésétől kezdve rengeteg betegségben szenvedett. Volt maláriás, TBC-s, tífuszos és így tovább. Mindezt Indiában. Mégis ezek a betegségek vezették el aztán a jógához. Amikor már nem látta a kiutat és azon gondolkozott, hogy nincs értelme az életének állandóan ilyen gyengén és kiszolgáltatottan, mert képtelen volt meggyógyulni és erőre kapni, akkor – 16 évesen – Krishnamacharya tanácsára elkezdte gyakorolni a jógát. Hat év alatt egészségesre gyógyította magát. Ma már a terápiás jóga atyja és az egyik legismertebb jógamester szerte a világon, akinek köszönhetjük – többek között – mi, nyugati népek ezt a csodát és a vinyasa flowt, amelynek az iyengar jóga az egyik pillére. Kilencvennégy évesen minden nap gyakorol, tanít és utazik a mai napig. Bármi bajom van, legyen az szomorúság, fizikai fájdalom, nátha: kikeresem a könyvéből a betegséget és megkapom az öngyógyítás receptjét. Kiváltandó a jógaszőnyegeden, az ára egyénre szabott, mellékhatásai: egység, béke, boldogság. Namaste, Namaste, Namaste!

„A jóga olyan, mint a zene,
a test ritmusa, az elme dallama, a lélek harmóniája
alkotja meg az élet szimfóniáját.”

B.K.S. Iyengar

Hoponopono

„Aki kifelé néz, álmodik;

aki befelé, felébred.”

Carl Jung

Hopo mi??? Igen, én is pont így voltam vele, amikor először meghallottam hoppáré és hókuszpókusz kistesóját. Hoponopono, kérlek! Egy csodálatos Hawaii gyógyító technika, ami engem megtalált… Te pedig engem találtál meg, így már Téged is! Üdv a hoponoponoban!

Dr. Ihaleakala Hew Len pszichológus évekig dolgozott a Hawaii Állami Kórház elmeosztályának magas biztonsági fokozatú részlegén, ahol olyan férfi betegeket kezeltek, akik például gyilkosságot, nemi erőszakot vagy súlyos testi sértést követtek el. Amikor 1984-ban elkezdett dolgozni a részlegen, akkor annak minden elkülönítőjében erőszakos beteget tartottak. A betegek bokáján vagy csuklóján fémbilincs volt, hogy megakadályozzák az erőszakos bűncselekmények elkövetését. Mindennapos esemény volt a betegek közti, illetve a betegek és a személyzet közötti erőszak. A betegek nem voltak hajlandók részt venni a gondozásukban és a rehabilitációjukban. A családtagjaik rendkívül ritkán látogatták meg őket. Az ápolószemélyzet körében nem meglepő módon nagyon magas volt a kivett betegszabadság, illetve a felmondások száma. A részleg környezete lehangoló és meglehetősen lepusztult volt. Amikor Len 1987 júliusában eljött a részlegről, akkor az elkülönítők, valamint a csukló- és bokabilincsek már nem voltak használatban. Erőszakos cselekmények rendkívül ritkán fordultak elő, és azok is csak az új betegeknél. A betegek voltak felelősek önmaguk gondozásáért, beleértve az elhelyezkedést, a munkát, a részleg elhagyása előtti legális szolgáltatásokat, illetve a berendezési tárgyakat. A részlegre rendszeresen érkeztek látogatóba családtagok. A gyógyító személyzet betegszabadsága már nem jelentett gondot, s nagymértékben támogatták abban a betegeket, hogy 100%-ban vállaljanak önmagukért felelősséget. Így a betegek átlagos ápolási ideje évekről hónapokra redukálódott. Hm. Mit tehetett ez a csodadoki? Saját bevallása szerint valahányszor az osztályon tartózkodott, illetve előtte és utána: a hoponoponot alkalmazta. A részlegen kezelt betegekkel semmiféle pszichoterápiát nem folytatott, egyetlen esetmegbeszélésen sem vett részt. De 100%-os felelősséget vállalt önmagáért, hogy tisztítsa magában azokat a dolgokat, amelyek osztályos pszichológusként neki problémát okoztak. Azért ez több mint érdekes.

A hoponopono egyébként annyit jelent, hogy „jól tenni”, illetve „hibát kijavítani”. Hawaii őslakosai szerint a hibák olyan gondolatok nyomán keletkeznek, amelyeket múltbeli fájdalmas emlékek piszkítottak be. A hoponopono révén el tudjuk engedni ezeknek a fájdalmas gondolatoknak vagy hibáknak az energiáját, amelyek felborítják az egyensúlyt, és betegséget okoznak. Röviden tehát, a hoponopono egy problémamegoldó folyamat, amit azonban teljes egészében önmagadban folytatsz le és a problémákat nem nyűgnek, hanem lehetőségnek tekinted. Hiszen a problémák nem egyebek, mint visszajátszott múltbeli emlékek, amelyek azért jönnek elő, hogy lehetőséget kapjunk a szeretet szemével való látásra és az inspirációból történő cselekvésre. Az élet misztérium mindenki számára, kivéve a szeretetet, mert a szeretet mindent tud. Így minél inkább képes vagy szeretni magadat és másokat, annál inkább képes vagy gyógyítani is saját magadat és ezáltal másokat. Minden pillanatban újra találkozol saját magaddal és egyre jobban értékeled a szeretet megújító csodáját. Méghozzá így.

A béke velem kezdődik. A problémáim nem egyebek, mint a tudatalattimban visszajátszódó emlékek. A problémáimnak nincs köze senkihez, semmilyen helyhez vagy helyzethez. Amikor azt tapasztalom, hogy az emlékeim problémákat játszanak vissza, van választási lehetőségem. Választhatom azt, hogy továbbra is kötődök hozzájuk; vagy megtehetem, hogy átalakítással megszabadulok tőlük. Az elmémet így vissza tudom állítani eredeti, üres állapotába. Az „emlékmentesség”, vagy, ahogy a tibetiek nevezik „üresség” állapotába. Amikor mentesülök az emlékeimtől, akkor az isteni önvalóm vagyok. Ha viszont az emlékek diktálnak, akkor elakadok az időben, a térben, a bizonytalanságban, a káoszban, a gondolkodásban, a problémákkal való birkózásban, az ügyek kezelésében. Ha megengedem, hogy az emlékek uraljanak, akkor nincs ráhangolódás, nincs inspiráció. Ha nincs inspiráció, nincs cél. Én inkább az inspirációra szavazok. A gyógyítás pedig nagyon egyszerű: szeressük magunkat! Ha jobbá akarod tenni az életedet, akkor ahhoz gyógyítani kell az életedet. Ha bárkit meg akarsz gyógyítani - akár egy elmebeteg bűnözőt -, akkor ahhoz magadat kell gyógyítanod. A lényeg, hogy az életünkben mindenért 100%-ban vállaljuk a felelősséget. Mindenért. Len doktor azt mondja, az egyetlen munkája: önmaga megtisztítása. Ennyi. És ahogy tisztítja magát, úgy tisztul a világ is, mert ő maga a világ. Minden, ami rajta kívül van, kivetülés és illúzió. Tisztulás, tisztulás, tisztulás. Hogyan? Mindössze négy egyszerű mondatot kell ismételgetni, szünet nélkül:

Szeretlek.

Sajnálom.

Kérlek, bocsáss meg!

Köszönöm.

Alapvetően erről szól a jóga is számomra, hiszen senki más nem teszi meg helyetted, senki sem tud fejlődni helyetted, senki más nem fog meggyógyítani, senki más nem lesz jobban. Vagy Te, meg a jógaszőnyeged és uccuneki! Amint Te dolgozol magadon és változol és tisztulsz, úgy változik és tisztul a világ. Ha akarod, ha nem. A jógaszőnyegen és azon túl is. Úgyhogy, mivel épp nem volt „jobb dolgom” és nem rettentett el az ’ezentúl aranyéleted lesz’ amerikai cukormáz, amibe csomagolták doktor Lent… hát, én bizony kipróbáltam a hopoizét. És azóta is gyakorlom. Nem, nem teremtettem még magamnak egy kabrió sportkocsit, nem nyertem meg a lottó 5-öst, nem nőttem tíz centit (sehol) és sajnos a nagymamám sem jött vissza hozzám, hogy megsimogasson és elmondja: minden rendben lesz. Sőt, egyelőre erőszaktevőket sem vállalnék. De nekem valóban segít. Kapaszkodó. Érzem a tisztulást, az elfogadást, a szeretetet. Sokszor feszültségeket, szomorúságot és akár dühöt is, ami nem baj. A lényeg, hogy jöjjön ki… és jön. Minden, ami nem oda való. Kiüresíti a fejemben fogócskázó gondolatokat és békét hoz. Boldogságot teremt. Nem azt a hamupipőkéset, amit gyerekoromban képzeltem boldogságnak és harminc évig hajkurásztam rendületlenül. Egy olyan boldogságot, ahol nem követelsz és vágysz és álmodozol. Csak tudod, hogy egy vagy az Univerzummal és béke van. Ez pedig valóban ajándék. Nem kötelező, csak lehetőség. A boldogság sem kötelező, csak lehetőség.

Béke legyen veled, az összes békém!

O ka Maluhia no me oe, Ku'u Maluhia apau loa.

dr. Ihaleakala Hew Len