Mit lehet szeretni ezen a jógán?!

Pár hete kaptam egy édes levelet. A rég nem látott kedves ismerős azt tudakolta, hogy én mégis mikor és főleg mitől szerettem bele ennyire a jógába? És vajon „nagy gáz-e”, ha pár alkalom után ő, mint kezdő jógi valahogy nem érzi át a lényegét? Sőt, mondhatni elég furcsának találja, hogy segítene bármin is, ha kicsavarja magát egy órán keresztül... merthogy jobban van tőle, oké, de nem érez nagy hatást. Vagy elég, ha abban az egy órában „tök jó” volt? Egyszóval miért is rajonganak ezért emberek milliói?! És van-e még remény?!

Remény mindig van, aki nem hiszi, járjon utána! Egyébiránt pedig az a jó hírem minden kezdő és/vagy már függő lelkes jóginak, hogy nincs vele az égadta világon semmi baj! Én hiszem és hirdetem, hogy a jóga egy csoda, lásd. jó. Azt azonban szerény tapasztalataim szerint látni kell, hogy jógázni azért nem azt jelenti: egy szivárványon vattacukrot eszünk, miközben szappanbuborékokat fújunk a kedvenc dalunkat dúdolva és minden rózsaszín a nagy boldogságban! Ez is munka, energia, befektetés, aminek a hatásai nyilván nem egy-két óra után jelentkeznek, illetve azt mondanám, ha szuperjól érzed magad az óra után és jól esett a gyakorlás: az szerintem – főleg kezdőként – pont elég és tökéletes hatás!

Én magamon számtalanszor tapasztaltam, hogy a testünk olyan, mint egy konténer: mindent befogad. Az életed minden lenyomata ott van a testedben, minden, ami történt veled, minden, amit érzel és gondolsz... a csalódottság az oviban, amikor elvették a játékodat, a fiú, aki összetörte a szíved a gimiben, a munkahely, ahol az a sok stressz ér, a tudatosan pozitívba átforgatott gondolataid, a szeretet, amit beragyogja a szíved, a zaj az utcán, az álmaid reggeli árnyéka. Ezekből lesznek, illetve lehetne a blokkjaink, bemerevedések, izomrövidülések, lehetséges betegségek, amelyek a legőszintébb tükörként mutatják, jelzik, kiabálják, mi folyik valójában odabent. A jóga tehát nem csak egy szimpla fizikai gyakorlás, mint az aerobik Jane Fondával, hanem egy ősi gyógyító technika, ami segít abban, hogy az energia szabadon áramoljon a testben, s ezáltal ez a csodálatos és intelligens emberi test lényegében meggyógyítsa önmagát, feloldja ezeket a blokkokat, akár anélkül, hogy az ok tudatosulna. Ez pedig oda-vissza hat, vagyis ha például egy ilyen blokkot feloldasz, akkor az életedben is el tudsz valamit engedni, kevésbé leszel dühös vagy meg tudsz bocsájtani valakinek, aki megbántott vagy egyszerűen többet mosolyogsz, kevesebbszer leszel beteg, jobban figyelsz arra, mi a jó neked. És persze fordítva: ha el tudsz valamit engedni, kevésbé leszel dühös vagy meg tudsz bocsájtani valakinek, aki megbántott vagy egyszerűen többet mosolyogsz, akkor kevésbé lesz merev a test is, jobban tudod nyitni a csípőd vagy a mellkasod, helyére kerülnek a belső szerveid, amiktől jobb lesz az emésztésed, nem fog fájni a derekad. De persze itt folyamatokról beszélek és sokszor ezeket az apró változásokat, javulásokat észre sem veszi az ember... Viszont az biztos, hogy a jógától, ha rendszeresen gyakorolsz: valóban minden jobb!

Mindezzel persze egy kezdő gyakorló nem foglalkozik és nem is kell! Az emberek többsége azért kezd el jógázni, hogy mozogjon valamit, izmosodjon, fogyjon, lenyugodjon a napi stressz után. Ennyi. És ez jól is van így. Én sem úgy kezdtem, hogy na, megyek, meggyógyítom a belső fényemmel az energiaáramlásomat... Egyszerűen jobban voltam az órák után, jól éreztem magam a bőrömben és egyre inkább kapcsolatot találtam a saját testemmel. Aztán ahogy a belső figyelemmel nőtt a tudatosságom, úgy éreztem rá egyre inkább, hogy mi a jó nekem valójában, mire van szükségem, mi esik tényleg jól a testemnek, vigyázok-e magamra. És így érkezett meg az a bizonyosság, hogy a jóga jó. Akkor is, amikor mélyebbre megyek, amikor fáradt vagyok, amikor feszegetem a határaim. Egy kezdő jógi mitől kaphat rá az ízére? Szerintem az első időkben érdemes többféle irányzatot és minél több tanárt kipróbálni, mert főleg először inkább valakire találsz rá, egy „jófej” tanárra, akitől azt kapod, amire neked szükséged van, akivel tudsz kapcsolódni és szívesen gyakorolsz vele. Valakinek az kell, hogy egy órára teljesen kikapcsoljon és nyújtson egy jót, valakinek az kell, hogy izzadjon és érezze, megdolgoztatták és így tovább. Egyszóval érdemes próbálkozni. De mindezeken túl: kinek a pap, kinek a papné. Ha nem a jóga, akkor sincs semmi baj. A lényeg sokkal inkább az, hogy szeresd magad, szeresd, amit csinálsz, rendszeresen mozogj, hallgass a testedre, figyelj magadra és ne felejtsd el gyakran a füleid irányába mozgatni a szádat. Igen, mosolyogj!

LÉLEKzet

Izomlázam van. Egészen furcsa, irinyó-pirinyó zugokban bújik meg ez a régi ismerős és emlékeztet olyan hihetetlen, s újszerű felfedezésekre, minthogy mégsem vagyok E.T és Drew Barrymore bolygónkon felejtett törvénytelen gyereke: nekem is vannak hátsó bordáim, mint minden homo sapiensnek. Esküszöm! Itt most zárójelben azért megjegyezném, hogy az izomláz, mint olyan: nem a barátunk. Azt jelzi, hogy túlhajtottad, túlerőltetted magad és a testedben a milliméter nagyságú picike izomrostok elszakadtak. Vagyis most rossz Neked. A jóga (és bármilyen testmozgás) nem arról kell, szóljon, hogy fáj. A fájdalom lehet eszköz a belső fejlődésedben – mind fizikai, mind a mélyebb rétegekben –, de sohasem cél. Amit nap, mint nap teszünk magunkkal: egy óra alatt széthajtani a testünk minél jobban, erőteljesebben, forróságban, befóliázva, szétizzadva, ájulásig, mert az idő pénz, mert látszania kell, hogy sportolok, hogy egészséges vagyok, mert az övtáska a bőr alatt már nem divat, mert akkor talán ki tudom lőni az űrbe az állandóan zakatoló agyamat… na, ez a ’body terror.’ Látszategészség egy kirakatvilágban. A fagyi pedig előbb-utóbb visszanyal. Pédául amikor „váratlanul” szívrohamot kapsz, amikor "hirtelen" lebetegszel, pedig Te annyira vigyázol magadra. Az EGÉSZség és a jóga valójában ott kezdődik, hogy figyelek magamra. Szeretem magamat. Használom, és nem elhasználom a testemet. Tudom, hogy a testem a lelkem temploma. Tisztelem és táplálom őt. Nem vagyok Colombus, de nekem személy szerint nagy út vezetett e mélyenszántó gondolatok felfedezéséig és megélésig. Sosem késő!

Na, de most! Nem, nem hajtottam magam szét, nem jógáztam, táncoltam ájulásig. Hanem – remélem, ülsz – lélegeztem. Sokat. Tudod, az a kellemes levegőáramlás, ami csiklandozza az orrszőreid. Állítólag éjjel-nappal csináljuk… legalábbis azt hisszük, de nem. Én LÉLEKzetet vettem, ahogy a régi bölcsek oly szépen mondották volt. Teljes jógalégzésnek hívják ezt a csodát, amely 3 lépcsőből áll. A hasi vagy rekeszlégzés (Belégzéskor a rekeszizom lefelé mozogva összenyomja a hasi szerveket, és a hasfal ilyenkor előredomborodik. Kilégzéskor a rekeszizom visszaemelkedik, a hasfal újra behúzódik.) a légzés alapja. Lehetővé teszi a tüdő kapacitásának teljes kihasználását, természetes módon lelassítja és elmélyíti a légzést, segíti az ellazulást. A mellkasi vagy bordaközi légzés (Belégzéskor a bordák megemelkednek, a mellkas kitágul, kilégzéskor a bordák visszatérnek eredeti helyzetükbe.), amikor a belélegzett levegő a tüdő középső részébe áramlik elől és hátul egyaránt. A légzés már szaporább és felszínesebb, a tüdő kevésbé töltődik fel, mint hasi légzésnél. A stresszhelyzetek, az idegesség és a feszültség automatikusan kiváltja ezt a légzésfajtát. Végül pedig a kulcscsonti vagy tüdőcsúcsi légzés (Belégzéskor a mellkas felső része a kulcscsonttal együtt megemelkedik, kilégzéskor visszasüllyed.), amikor légzés rendkívül felszínes és szapora. Kiváltó oka lehet nagyon erős stressz hatás, félelem vagy légszomj. Egészséges és természetes légzés esetén egyetlen lélegzetben mindhárom légzésszakasz megtalálható – mindhárom fontos – úgy, hogy a részek „folytonos áramlássá” egyesülnek, amely belégzéskor lentről felfelé, kilégzéskor fentről lefelé, halad. Teljes jógalégzésnek ezt nevezzük, amikor erőlködés nélkül, a teljes tüdőkapacitást kihasználva lélegzünk. Ehelyett általában felületesen és csak a tüdőcsúcsba kapkodjuk azt a kevés levegőt, ami odajut. Ez rendkívül hasznos volt anno, amikor jött a mamut és a légzés azonnal üzenetet küldött az agynak, hogy vészhelyzet, futás! Csakhogy ma már minden mamut: a reggeli forgalom, a főnök, a lassú pincér, a horrorfilm, a szerelmi bánat, a csoki, amit letoltál, pedig megfogadtad, a hírek a rádióban, a szag a metróban, a bevásárlás, a kutyakaki a bejárat előtt. A tested és az elméd pedig megszokja ezt az állandó készültséget és nem is használja a tüdő körüli többi izmot, hiszen valójában sosem tágul a tüdőd. Ettől aztán, amikor valóban elkezded használni és rátalálsz ezekre a belső terekre, bizony megeshet, hogy izomlázad lesz, mint nekem. Aminek jelen esetben örülünk, mert ezek szerint valami megmozdult, változott. És a változás jó!

Hát, ezért olyan fontos a teljes jógalégzés. Egyrészt megtanít arra, hogy az egész tüdődet használd! A test salakanyagainak 70%-a távozik a légzéssel, nem mindegy tehát, valóban kilélegzed, elengeded-e a mérgeket. Másrészt minden érzelmi és mentális állapot visszahozható, befolyásolható a légzéssel. A légzésed gyorsposta az agyadnak: ha lassan, mélyen, hasi légzéssel lélegzel, akkor az agyad megkapja sms-ben, hogy minden rendben, az élet szép. Ha felületesen lélegzel, akkor tudja, hogy stressz van, készenlét, állandó tűzoltás. Ez oda-vissza működik! Próbáld ki! Az a jó hírem van, hogy ráadásul mindig, mindenhol működik. A nagy jógik ezért is szentelnek különös figyelmet az ún. pránájáma (légzés) technikáknak, mint például a jógalégzés. Ahogy én tanultam, a pránájáma szó szerint élet evést jelent, ami számomra rendkívül szimbolikus. Úgy lehet definiálni, mint olyan technikák sorozatát, amely fokozza és növeli az életerőt, végső fokon pedig megvalósítja azt, hogy a testünk (a lelkünk és a szellemünk) tökéletes harmóniában, s áramlásban legyen. Amikor nem kell széthajtanod magad ahhoz:  kilődd az agyad az űrbe – legalább – éjszakára. Amikor nem csak egészségesnek látszol, hanem az vagy. Nem pusztán légző gyakorlat, nem az a célja, hogy többletoxigénnel lássa el a tüdőt. Ez csak az első lépés. Mentális és fizikai stabilitást hoz létre. Elérhetjük a prána, az életenergia irányítását, és az elme fölötti uralmat. Utóbbi az a kis majom a fejedben, aki csokit követel, és nem érti, hogyhogy nem vált minden közlekedési lámpa azonnal zöldre, amikor épp arra jársz. Nem árt szabadságolni néha. Mármint a majmot. És végül, de nem utolsó sorban… A tibetiek úgy tartják: a születésünkkor egy légzésszámot kapunk. Az, hogy milyen gyorsan használjuk el, csak rajtunk múlik. Úgyhogy, kész, rajt... Lélek-ezz!  

Megérkezni Iyengarhoz

Hol volt, hol nem volt, még az Üveghegyen is túl egyszer kaptam édesanyámtól egy könyvet. Van ugyanis az édesanyáknak az a csodálatos belső megérzésük, hogy már akkor támogatnak valamiben, amikor Neked még fogalmad sincs arról a valamiről… Ennek a bizonyos könyvnek Jóga mindenkinek volt a címe és színes, latex tornadresszekben csináltak benne embereknek látszó lények mindenféle képtelen pózokat, amik állítólag csudajót tesznek a testünkkel és lelkünkkel. Imádtam lapozgatni ezt a könyvet, elképzelni, hogy én, a merevtestűek nemzetségéből egyszer fel mernék venni esetleg egy ilyen gumiruhát (otthon), amiben nyilván gumiteste is lesz az embernek, és ha háromszor összeüti a bokáját, mint Dorothy, akkor jó esetben lehet belőle macska, teve, kobra, hal, egyszóval egy egész állatkert. Aztán jöttek az egyetemi vizsgaidőszakok, sok koffein és egy jegyzet ott is, ahova a király is gyalog jár. Esténként csak forgolódtam álmatlanul és úgy pörögtek az agysejtjeim, mint a hullahopp karika, persze reggelente nem bírtam felkelni, minden vizsgához közeledő nap órákkal lett rövidebb valamilyen megfejthetetlen varázslat hatására, míg a nyomás csak nőtt és nőtt… Úgyhogy döntöttem: netalántán kipróbálhatnám ezt a jógát. Összeállítottam magamnak valami sorozatfélét a könyv alapján és majd belehaltam egy hátrahajlásba is. Talán, ha negyedórát sikerült esténként „jógázni” és láss csodát: tudtam aludni! Már ettől a nézem közben a könyvet, fogalmam sincs micsinálok, de valami jógaszerűt tevékenységtől is! Hatott. Azt hiszem, akkor éreztem meg ott a szívem mélyén, hogy ez KELL. Most.

És ami egyszercsak megérkezik Hozzád, az bizony megérkezik hozzád! Rátaláltam a Niára – meg arra a felismerésre, hogy ez itt a testem és van köztünk némi kapcsolat! –, ahol Andival minden óra után jógáztunk is legalább fél órát. Tőle tanultam az első napüdvözletemet, amibe bele akartam halni minden alkalommal, miközben az órát bámultam: mikor szabadulok végre. És ha már a nia épp egy jógastúdióban volt: igen, el mertem menni az első jógaórámra. Végigszenvedtem. Meg a következőt is. Meg az azutánit. Semmi sem akart sikerülni, a percek ólomlassúsággal teltek és úgy izzadtam, mint egy ló. De minden óra után mosolyogva mentem haza, akármilyen fáradt voltam, akármilyen szörnyű volt a nap. Nyitva hagyták az ajtót a modern rabszolgának (becenevén ügyvédjelölt), hogy az utolsó órákra, úgy 8 körül, némi késéssel becsúszhassak és megélhetésre alkalmas kereset hiányában jogászkodással fizethettem. Már minden egyes nap ott voltam.  Hatha jóga, gerincjóga, női jóga. Aztán már minden hétvégén is ott voltam. Napüdvözlet workshop, haladó gyakorlás, jógafilozófia. Hazavihettem egy selejtezésre szánt szőnyeget és kiolvashattam minden, a stúdióban árult könyvet. Hát, így kezdődött. Aztán a Vinyasa Flow életre szóló szerelem lett első gyakorlásra, ami azóta is lángol, áramol és magával ragad újra és újra. Valóban megtanít arra, hogy legyek tudatában minden lélegzetvételnek és minden mozdulatnak… hogy a mindennapi életem is ugyanolyan, dinamikus mozgásban lévő folyamat, amit a jógaszőnyegemen átélek nap, mint nap… hogy minden állandó mozgásban és változásban van… hogy lovagoljam meg az áramlatokat és a hullámokat ahelyett, hogy az árral szemben úsznék, s rendkívül sajnálnám magam. Rugalmasság, bátorság, elengedés és az örök szabály: sose vedd magad túl komolyan! Amióta pedig megkaptam azt a kegyelmet, hogy taníthatom: sok-sok fényes tükörben is megláthatom, megélhetem ezt csodát, a jógát. Nincs rá szó, mennyire gyönyörű! Namaste, Namaste, Namaste!

Mint a mellékelt ábra mutatja, nekem meglehetősen göröngyös volt az út Iyengarhoz, korunk – szerintem – legcsodálatosabb jógamesteréhez. Mindenekelőtt fel kellett nőnöm Hozzá és a mélységekhez, amelyeket általa találok magamban. Nem épp illatozó virágoskertek. Sokkal inkább el nem sírt könnyek, düh, fájdalom, hajlíthatatlanság, elfojtás, elvárás, ismeretlen feketelyukak, felfedezésre váró területek, kalandozó lábujjak, meg rengeteg kérdés. Hogyan érzed meg a szegycsontod? Mi a szösz a belső sarok? Van nekem egyáltalán hátsó bordám? Épp melyik a bal és a jobb lában? Hol a fent és a lent egyáltalán? Miért akar kigyulladni a nyakam? Hát, az út még mindig göröngyös. Eszközök, pontos felépítés és hosszan kitartott ászanák. Hah. De minden göröngy megéri. Akkor is, amikor a hétvégi 3 órás workshopon felváltva kellett bőgnöm és/vagy hánynom és/vagy megütnöm valakit. Mindenki megnyugtatására: nem bántalmaztam senkit és nem néztem vissza a vacsorát. De átégtem, tisztultam, tanultam megint. Alázatot, figyelmet, egyértelműséget. Őszinteséget. Tudatosságot. Nem azt mondom, hogy ezekhez mindenkinek Iyengarra van szüksége. Nekem igen. Ahogy Thoreau mondja „Önmagunkat látni éppoly nehéz, mint hátranézni megfordulás nélkül.” Nekem sokat segít Iyengar (is) a hátranézésben… hogy bekukkantsak a legsötétebb sarkokba és leszedjem a pókhálót.

B.K.S. Iyengar szerint a jóga ott kezdődik, ha – egy percízen végrehajtott – trikonászanában 45 perce benne vagy. Legalább. A precizitás ugyanis az egyéni lélek és a kozmikus lélek találkozóhelye. Az isteni állapot. Az ászanákban eltöltött hosszabb idő pedig arra készteti az intelligenciát és a tudatot, hogy kifejlessze a türelmet, a kitartást és a tűrőképességet. Ezek pedig bizony nem hiányozhatnak a fegyvertárunkból, hogy áthatoljunk a belső test ismeretlen vagy – számunkra még – felismerhetetlen részein. Nekem mindenesetre van még velük némi feladatom… a türelemmel és fekete lyukakkal is. Az iyengar jóga az elme figyelmét arra készteti, hogy a test pontos felépítésére koncentráljon, aztán az elme az intelligenciával tegye ugyanezt. Iyengar szerint a jógagyakorlás nem lehetséges az elme figyelme és visszatekintése nélkül. A jóga lényege a test és az elme, az elme és az Én integrációja. Ez időbe telik. És verejtékbe. De az biztos, hogy nem a levegőbe beszél. Ez a Mester születésétől kezdve rengeteg betegségben szenvedett. Volt maláriás, TBC-s, tífuszos és így tovább. Mindezt Indiában. Mégis ezek a betegségek vezették el aztán a jógához. Amikor már nem látta a kiutat és azon gondolkozott, hogy nincs értelme az életének állandóan ilyen gyengén és kiszolgáltatottan, mert képtelen volt meggyógyulni és erőre kapni, akkor – 16 évesen – Krishnamacharya tanácsára elkezdte gyakorolni a jógát. Hat év alatt egészségesre gyógyította magát. Ma már a terápiás jóga atyja és az egyik legismertebb jógamester szerte a világon, akinek köszönhetjük – többek között – mi, nyugati népek ezt a csodát és a vinyasa flowt, amelynek az iyengar jóga az egyik pillére. Kilencvennégy évesen minden nap gyakorol, tanít és utazik a mai napig. Bármi bajom van, legyen az szomorúság, fizikai fájdalom, nátha: kikeresem a könyvéből a betegséget és megkapom az öngyógyítás receptjét. Kiváltandó a jógaszőnyegeden, az ára egyénre szabott, mellékhatásai: egység, béke, boldogság. Namaste, Namaste, Namaste!

„A jóga olyan, mint a zene,
a test ritmusa, az elme dallama, a lélek harmóniája
alkotja meg az élet szimfóniáját.”

B.K.S. Iyengar

Transzban…

Kiss Andi az egyik legcsodálatosabb jógatanár Magyarországon. Szerintem. Olyan ember, aki nem „csak” tanítja, hanem éli a jógát. Minden szavából, mozdulatából árad az őszinteség és a hitelesség. Olyan ember, aki a saját tapasztalatait és megéléseit képes átadni egy mezei jógaórán úgy, hogy az a saját fejlődésedben előrevisz, segít, támogat téged. Olyan ember, aki hisz abban, hogy a változás bennünk van. Magam is ebben hiszek. Ahogy Andival együtt abban is, hogy a változás csak a magunk és mások szeretetével, rendszeres gyakorlással és tudatossággal lehetséges. Nem csoda hát, hogy amint megtudtam: Andi élőzenés Yoga Trance Dance workshopot tart, nem volt kérdés, ott a helyem! Hogy az mi? Lényegében szabad tánc egy kis jógával.

Shiva Rea jógacelebnek köszönhetjük ezt kellemes esti programot, ami dióhéjban transztánc nyugati jógiknak. Shiva ugyanis körülnézett a világban és két dologra jött rá. Először is a Föld minden szegletében szüksége van az embereknek arra, hogy zenével, tűzzel, síppal-dobbal eleresszék a hajukat és kirúgjanak a hámból. A rituális transz-utazások évezredek óta fontos részét képezik minden kultúrának. Ezekkel a belső utazásokkal tágíthatjuk a tér és az idő hétköznapi érzékelését, hogy lépésről lépésre feltáruljanak a személyiségünk mélyebb rétegei, az őseink üzenete, a kapcsolatunk az Univerzummal. A transztánc gyakorlatilag egyesíti a gyógyító hangok, a ritmusok és a légzés erejét, amelyek együtt segítenek a spirituális ébredésben. Egyszóval a mozgásmeditáció által találkozhatunk önmagunkkal és a belső isteni fényünkkel. Hogy Elizabeth Gilbertet idézzem: amikor imádkozunk, beszélünk Istenhez. Amikor meditálunk, Isten beszél hozzánk.

Csakhogy a nyugati ember – igen, Te ott a géped előtt állig felöltözve, tele gondolatokkal és finomított élelmiszerekkel – nem nagyon szereti elveszíteni a fejét, mondhatni igen nyakasak vagyunk. Meglehetősen ritka, hogy munka után egy tábortűz körül mezítláb ugrabugrálunk fűszoknyában a családtagjainkkal. Pláne mindezt önként és józanul, avagy mindenféle tudatmódosító szer nélkül. És ha mégis mutatunk rá hajlandóságot, esetleg netalántán transzba esünk, avagy elveszítjük az önkontrollt és hagyjuk, hogy jöjjön, aminek jönnie kell, akkor bizony fennáll a veszélye, hogy úgy maradunk, valahol odafönt egy rózsaszín felhőn és holnaptól torzonborz hippiként, megszabadulva a lakáshiteltől és a sok-sok bonyolult emberi kapcsolatunktól keresünk egy barlangot, ahol egy hangyabojt vizsgálgathatunk hátralevő életünkben. Ami persze nem feltétlenül baj. De tény, hogy a Föld ezen féltekén adnak róla papírt, és ha nem hagyod el időben az országot, akkor egyszer csak egy fehér köpenyes bácsi elveszi az útleveled, a személyid és a maradék eszedet. Másrészt nem véletlenül születünk oda, ahova. Itt és most van dolgod és fejlődnivalód. Ebben a világban, ezekkel a szülőkkel, barátokkal, szerelemmel, munkával, tomboló egóval, stresszel, álmokkal és vágyakkal. Szóval nem árt visszatérni a felhőről.

Ezért Shiva kidolgozott egy olyan programot, amely megfelelő keretek között segít felfedezni a transztáncot a zokniban alvóknak. Egyfajta jóga alapú mozgásmeditáció élőzenére. Ún. prána jógával kezdődik, ami egy könnyen követhető, folyamatos és egyre élénkülő ászanasor. Kvázi bemelegítés. Aztán jön a szabályok nélküli szabad tánc sok dobra, félhomályban, amit azért tudatos légzés irányít és vezet, hogy azt a bizonyos kreatív életerőt felszínre hozhassuk, s felszabadítsuk. Végül jól leföldelnek egy mély relaxációval és meditációval. A gép landol, a kapitány újra üdvözöl a Föld nevű bolygón. És ez így is történt. Volt sok gyertya, a Sattwa Sound Band és egy csapat lelkes jógi. Andi elmesélte, hogy amikor elment Shiva Rea-hez tanulni, azt sem tudta mi fán terem a transztánc, de érezte, hogy ez neki kell. Pont. És kellett. Teljesen – méghozzá pozitívan – megváltoztatta az egész életét. Ami persze nem azt jelenti, hogy ezen túl vízen jár és pillangók repdesnek körülötte, hanem azt, hogy őszinte magával és másokkal. Hogy szembe mer nézni magával és másokkal. Aki már próbálta, az tudja: na, az nem piskóta! Meditációval kezdtünk, ahol természetesen volt fókusz, mivel szeretnél dolgozni, feltehettél kérdést az Univerzumnak, amire választ szeretnél kapni, megfogalmazhattál szándékot. Aztán átmozgattuk minden porcikánkat, megszabadultunk a jógaszőnyegektől és kezdődött a buli. Igen, csak úgy. A cél az volt, hogy véletlenül se nézzen ki jól, amit csinálsz, ellenben lehetőleg veszítsd el a fejed. Semmi salsa, tangó vagy Michael Jackson. Csupán ráztam kezem, lábam, vállam, fejem, csípőm és ugribugriztam kifulladásig. Vitt magával a ritmus, bepárásodtak az ablakok, mindenkiről folyt a víz és áramlott, hömpölygött a tömeg… kapcsolódtunk anélkül, hogy bámultuk volna egymást vagy akartunk volna bármit egymástól. Hú, de jó volt! Aztán lekerültünk a földre, Andi hangja vezetett, úgy éreztem pont úgy és azt mondja, amire szükségem van. És ott a parkettán, izzadtan összekuporodva egyszer csak olyan mély, őszinte, valóban feltétel nélküli szeretetet, megbocsájtást, elfogadást, és elengedést éreztem, amit talán még soha. Olyan boldogságot, ami nem függ senkitől és semmitől. Szeretetet, amely nem kapaszkodik, ragaszkodik, akar, vár el. Ami egyszerűen csak van. Ott ragyog bennem és hatalmas és minden körülménytől, eseménytől, fájdalomtól függetlenül létezik. Megértő, láthatatlan és eltéphetetlen. Mindig megmarad. Csodálatos volt. Aztán visszajöttem. És visszajöttek a körülmények és a fájdalom. Nem, nem lettem Buddha. De minden sejtem őrzi a tapasztalást: a szeretet mindennél erősebb és van boldogság. A többi nem számít.

Békés harcos

Be kell vallanom, gyerekkoromban igazi, pápaszemes könyvmoly voltam. Olyan, aki mindenről olvasott már valahol egy könyvben, de nem tapasztalta, kóstolta, próbálta, élte meg. Az ugyebár rendkívül ijesztő és veszélyes. Komoly önismereti út az, aminek hatására egyszer csak lemerészkedtem a vártoronyból, sőt… összebarátkoztam a sárkánnyal, akiről kiderült: idebent van, s nem jön a herceg fehér lovon, hogy megmentsen tőle, mert csak és kizárólag én menthetem meg önmagamat.

Be kell vallanom, most is olvasok egy könyvet. És mint mindenről, persze erről is a jóga jut eszembe. Egyesek ezt nevezik szak… vagy inkább jógabarbárnak. Szerencsére a jógáról nem elég olvasni, csinálni kell! Lehetőleg nap, mint nap. De én személy szerint olvasni és beszélni is imádok róla, ha már itt tartunk! Hm… lehet, hogy ezért írok egy jógás blogot?! Őrület! Na, de a könyvről (ami film is… lustábbaknak). Dan Millman, olyan csodás önismereti könyvek írója, mint az Erre születtél, nem mellesleg világbajnok atléta is, ami engem meglehetősen meglepett… mindig egy szakállas zen mesternek képzeltem saruban. Nohát, ennyit az előítéletekről.

A békés harcos útja – aminek falom épp az oldalait – az ő önéletrajzi regénye. Az ifjú Dan sikeres sportoló a Berkleyn, aki lubickol a népszerűségben, a tornászcsapattal bejárja a fél világot, és természetesen nem veti meg a bulizást, az alkoholt, meg a nőket. Mondhatni partiarc. A sok trófea és összetört szív azonban – számára is érthetetlen módon – mégsem teszi boldoggá. Különös, nyomasztó álmok gyötrik, nem találja a helyét, önmagát. Ekkor lép be az életébe egy idegen, a közeli benzinkút névtelen ezermestere, az a bizonyos titokzatos békés harcos: Szókratész. Annyit mondhatok, ’Szok’ olyan tanításokra és tanulságokra világít rá, amelyeken mindannyiunknak érdemes elgondolkodni. Keleti filozófiákból merítve mutatja be, hogyan ébredjünk (ön)tudatunkra és fedezzük fel azt a csodát, amely a pillanatban, a jelenben rejlik. Merthogy mindannyian békés harcosok vagyunk ám legbelül (a sárkány helyén), akik azonban tudatosság nélkül csupán önnön önző vágyaik kielégítésére képesek és nem élnek igazán… csak átalusszák az életet.

Dan szerint a harcos nem attól harcos, hogy feladja, amit szeret, hanem, hogy szereti, amit csinál. Egy jó harcos nem tökéletes, nem győz mindig, nem sérthetetlen... A jó harcos nagyon is sebezhető. Ez teszi igazán bátorrá! És legfőképpen: a harcos cselekszik. Ugyanis nincs az a tudás, amely a végső boldogságot és békét elhozhatná. Az élethez több kell, mint tudás, az élethez intenzív érzés és állandó energia szükséges. Az életben a megfelelő cselekvésre van szükség! A világ egy iskola és az élet az egyetlen valódi tanító. Számtalan tapasztalatot kínál, de ha a tapasztalatok egyedül bölcsebbé tehetnének, az idős emberek mind boldog, megvilágosodott mesterek lennének. A tapasztalatban el van rejtve számodra a lecke, amire szükséged van. Csak rajtad múlik, hogy megtanulod-e. Hát, tapasztalataim szerint, ha nem akarod megtanulni, megkapod újra és újra és csak egyre jobban fog fájni, úgyhogy érdemes nyitott szemmel járni!

Mindenesetre megnyugtató, hogy (Dan szerint is) minden, amit valaha tudnod kell, az benned van! Az univerzum titkai bele vannak vésve tested sejtjeibe. Azt soha nem tanultad, hogyan láss bele önmagadba, hogyan olvass a testedből. Egyetlen, amit eddig tehettél, az volt, hogy könyveket olvastál, és meghallgattad a tudósokat, remélve, hogy igazuk van. Ha megtanulod a test bölcsességét, tanító lehetsz a tanárok között. Megemlíteném, mindenekelőtt a saját tanítód. Hogyan? Remélem, hogy ez egy jóginak költői kérdés! Úgy, hogy belépsz a saját kis laboratóriumodba, a jógaszőnyegedre és addig gyakorolsz, amíg csak kell, amíg csak ki bírod facsarni az izzadságot, a gondolatokat, az előítéleteket, a vágyakat magadból és elengedni mindent, amire már nincs szükséged. Meg azt is, amiről azt hiszed, szükséged van rá. Itt kezdődik.

„Nem az a fontos, hogy eljuss valahová, hanem hogy teljesen jelen legyél.”

Dan Millman

mi fán terem a jóga?!

"Breath is central to yoga

Because it is central to life

... and Yoga is about life"

T Krisnamacharya

A jóga szó a szanszkrit „judzs” szótőből származik, aminek - mint minden szanszkrit kifejezésnek - több jelentése van:
„megfeszítés”
„iga”
„leigázás”
„eggyé válás”

Talán ez nem segített sokat, így maradjunk annyiban... A jóga maga az élet. Nekem. Hogy neked mi, az csak rajtad múlik! A jóga Te vagy. Szerintem. :)

Ami biztos: Akárcsak a lélegzeted, végigvezet az életen. Ha észreveszed, ha nem. De micsoda lehetőség észrevenni, nemde?! Ha ideges vagy, kapkodod a levegőt... Ez tény. Ha nyugodt vagy, nyugodtan is lélegzel... Ez tény. Aztán amikor ideges vagy, megtörténhet, hogy tudatosan elkezded mélyíteni és nyújtani a lélegzetedet... és hoppá, már nem is vagy ideges! De az is előfordulhat, hogy már észre sem veszed, amikor ideges vagy és a nap 24 órájában úgy fújtatsz, mint egy gőzmozdony. Mert rohanás az élet... Tudjuk. Mit tehetsz? Én azt javasolnám, hogy keress egy jógamatracot és kezdj el gyakorolni! Most! :)

Tudatosság, lélegzet, gyakorlás. Ez a jóga. Nekem.

Az élet maga a változás. Egyszer lent, egyszer fent... ha akarod, ha nem, a változások megtörténnek, az emberek, a tárgyak, az események az életedben jönnek-mennek és szemlélheted őket, mint száguldó vonatokat, amikre néha föl tudsz kapaszkodni, néha nem... foghatod a fejed... sajnálhatod magad egy tábla csoki felett (najó, az nem is olyan rossz néha :)... Vagy: Te magad lehetsz a változás. Micsoda lehetőség ezt az utat kipróbálni, gyakorolni, megélni, ugye?!

Én abban hiszek, hogy a jóga egy tudatos, egyéni megtapasztaláson alapuló önmegismerési út, amelyen bárki elindulhat. Te is! :) A megismerő és a megismerendő pedig egy és ugyanaz a személy, vagyis Te! Hm... Ez az igazi eggyé válás! Nem könnyű ez az eggyé válás biznisz, előre szólok... de a gyorsvonaton sem könnyű kapaszkodni... egyszóval semmit sem veszíthetsz! :) Szerintem ez már jól kezdődik... :)

Úgy is mondhatnám, hogy a jóga nem más, mint az önmagadon tiszta, éber tudattal végrehajtott megfigyelés, egyfajta „kísérlet”… Ahogy legkedvencebb tanárom, Juci fogalmazta meg: a jógamatracod a laboratóriumod. Amit ott megélsz, megtapasztalsz, azt fogod az életben is megélni és megtapasztalni. Hozzátenném: Vica-versa. :)

Persze naphosszat beszélhetnék arról milyen finom az almáspite, ha az életben nem láttál még, szagoltál és haraptál almás pitét... Csak azt mondhatom tehát: Próbáld ki! Harapj bele! :)

Addig is...

2010 őszén tartott workshop-ot Budapesten a világ két Advanced Senior oklevéllel rendelkező Iyengar-jóga oktatójának egyike, Manouso Manos. Számomra talán ő fogalmazta meg legszebben, mi fán terem a jóga. Íme:

„Ah, a módszer az módszer, a nézőpont az nézőpont, a vélemény az vélemény, nem érdekes. De az tény, hogy nem állhatsz hozzá ehhez a témához úgy, ahogy bármi máshoz ezen a világon. Minden óra előtt énekelünk egy invokációt Patanjalihoz. Ki volt ő, mit mondott a jógáról, és hogyan változtatta meg a jógát? A jóga atyjának hívjuk őt, de valójában a jóga már korábban is létezett. Nézzük meg az első négy szútráját. Úgy kezdi, hogy “hatha yoga anusasana,” vagyis, „most elmondom nektek, mi a jóga”. Aztán azt mondja: „a jóga a tudat hullámzásainak lecsendesítése”. A jóga az, amikor eltűnnek a kettőségek az elméből. A harmadik és negyedik szútrákat mindig nagyon érdekesnek találtam: „Ha rátalálsz a jógára, a hazavezető útra találsz rá. Ha nem találod meg az utad, csak a tudat hullámzásaihoz fogsz kapcsolódni.”

És most nézzük meg, hogyan is sétálunk mi be az első jógaóránkra? „Ó, oké, hát majd megtanulom ezt is, mint minden mást, mint ahogy a munkámat végzem, ahogy a tévét nézem, ahogyan autót vezetek, majd ugyanígy megtanulom ezt is.” gondoljuk magunkban.

 

 De a jóga azt mondja, hogy addig, amíg mindent csak ebben a kettőségben látsz, nem tudsz megérkezni. Szóval, hogyan is sétálunk be jógázni? Úgy, hogy hasonlítgatom magam mindenkihez. „Ó, annak a nőnek bezzeg egyenes a lába, az enyém meg nem. Ó, ez a személy olyan szépen áll fejen, miért imbolyogok én belülről?” És máris ott vagy a kettősségben. És így csakis egy olyan elméből fogod szemlélni a világot, amely ugrál, mint egy majom, amely folyamatosan a múltba és a jövőbe rángat, és oda-vissza lökdös.

De aztán amikor végre akár csak egy pici futó pillanatra is megtapasztalom a jógát, ha akár csak egy pillanatra is, de a jelenben vagyok, elme és test egyesül. És ez mindent megér. Csak az ilyen pillanatokban valósul meg a jóga.

Amikor tanítunk, mindannyian, bármelyik rendszerben is, mindegy, hogy Iyengarnak vagy ennek, vagy annak nevezed, mind ezt az átalakulást kell keressük, amikor az elme abbahagyja a hullámzást.

Neked pedig, mint tanárnak, meg kell tenned mindent, hogy a tanítványoknál létrejöjjön ez a szemléletváltás. Ki kell őket a kacagni, ki kell őket ijeszteni az ellenállásukból. Nem a tanárral szembeni ellenállásról beszélek, hanem arról, ami ellenáll annak, hogy végre tiszta elmével szemléld a dolgokat, ne pedig abból a perspektívából, ahonnan minden egyebet csinálsz. Ezért nem fogadok el kifogásokat, és panaszokat, hogy „jaj, túl keményen kell dolgoznunk.”

 

Idővel a test ellenállása megszűnik. És a test ellenállása után megszűnik az elme ellenállása is, és akkor van esély arra, hogy a jóga megtörténjen.

Akkor – ahogy az előbb már mondtam – egy futó pillanatra megtapasztalod, milyen is lehet a szamádhi, mi is lehet ott, amit valóban érdemes látni, ahelyett, hogy állandóan a múltból a jövőbe vetítenéd magad.”

Nos, csak annyit tennék hozzá... Aki nem hiszi, járjon utána! :) Neked mi a jóga?????

Forrás: AUM Jóga Magazin - Manouso Manos interjú