A hétvégén csupa-csupa csodálatos jógaélményben volt részem, úgy éreztem magam mintha új ablakokat nyitogattam volna a világra. Közben eszembe jutott Iyengar bácsi, aki a Jóga Új Megvilágításban című könyvében – ami az egyik személyes kedvencem, igen, ez itt a reklám helye – azzal kezdi, hogy lehetőleg takarítsd ki a szobát, ahol gyakorolsz, figyelj a rovarokra és vegyél egy plédet. Nem szupertapadós menő jógaszőnyeget a rugalmas sportpadlón… érted! Iyengar gyermekkorában amúgy maláriában, tífuszban és tuberkolózisban szenvedett. A túlélését köszönheti a fáradhatatlan gyakorlásának, amely aztán a különböző ászánákban való új felfedezésekhez és azok tökéletesítéséhez vezette (meg minket is neki köszönhetően). Namaste, Iyengar bácsi! És aztán eszembe jutottak azok a kislányok és asszonyok is Afrikában, akik a Yogawoman című filmben a betonpadlón gyakoroltak lelkesen, rendületlenül és boldogan, mert gyakorolhattak! Szóval igen, jógázni bárhol és bármikor lehet. És minél többször kilépsz a komfortzónádból, annál többet megtapasztalhatsz önmagadról és annál több, mélyebb inspiráció érhet! Szerintem.
Na, de vissza a csodás hétvégi élményekhez. Szombaton Benkő Katalin festőművész Érintő című kiállításának apropóján magán a kiállításon tartottam jógaórát a hatalmas hullámzó festmények között, amelyek a kék különböző árnyalataiban áramoltak… Nem éppen átlagos jógaóra. Annyit mondhatok, hihetetlenül inspiráló volt! Pedig padlószőnyeg volt és a képek miatt nem éppen meleg, a jógaszőnyegek csúszkáltak és a lelkes jógik sem a rendszeres vinyasa flow gyakorlók B közepéből kerültek ki. Mégis – talán kijelenthetem, hogy mindannyiunknak – csodálatos élmény volt! A festmények szinte magukba szippantották az embert, mintha csak a tenger hullámain lebegnél és úgy vittek mindenkit a napüdvözletekbe, mintha valóban mindannyian hullámok volnánk… Hullámok, amelyek különbözőek, mégis egyazon óceán pillanatnyi részei. Talán ismered a történetet, amelyben az óceán két hulláma beszélget egymással. Az elülső hullám azt mondja az őt követőnek, hogy retteg, mert mindjárt partnak ütközik, és ettől megszűnik létezni. A második hullám azonban semmi jelét nem mutatja a félelemnek és így szól az elsőhöz: „Te nem értesz semmit. Hiszen Te nem hullám vagy, hanem a nagy óceán részecskéje!” Nos, így éreztem magam én is a kéklő vásznakkal körülölelve: a hatalmas óceán részecskéjeként, átáramolva az életen, amely befejeződik majd egyszer, de véget nem ér, csupán átalakul és addig is… ezekért a pillanatokért biztosan érdemes élni!
Aztán elérkezett a vasárnap és a Yoga Hike, amit a Vinyasa Flow Jóga Egyesület öko kommandójának tagjai keltettek életre, köztük jómagam. A lényege: minden hónap 3. vasárnapján, a családi ebéd előtt egy közös séta, szemétszedés és jóga a természetben! Mert szerintünk a környezet védelme a természet szeretetével kezdődik. Mert csodálatos élmény az erdőben jógázni. Mert ha útközben felszeded azt a szemetet, amit találsz, azzal máris élhetőbb hellyé tetted a világot. Mindezért. Aztán amikor ott álltunk, mint a cövek a különböző egyensúlyozó ászanákban, eszkimónak beöltözve, teljes harmóniában… nos, akkor értettem meg, amit egy erdőgyógyító mesélt nekem egyszer. Van ugyanis egy csoport elhivatott ember, aki azzal foglalatoskodik a szabadidejében, hogy beteg fákat, beteg erdőrészeket gyógyít közös szándékkal és energiával. Az a hihetetlen, hogy a törődéstől és szeretettől valóban meggyógyulnak a fák. Ami még ennél is csodálatosabb, és amit magam is megtapasztalhattam, hogy bármennyit is teszel Te az erdőért, annak a sokszorosát kapod vissza. Hogy valóban feltöltenek a fák. Ott a faleveleken egyensúlyozva nem volt senki, aki kiesett volna olyan pózokból, amelyeket a jógaórákon a legtöbben másodpercekig sem bírnak kitartani. Ott az erdőben olyan könnyen és természetesen kapcsolódtunk egymáshoz, ember az emberrel, ember a fával, fa a fával, hogy – újra – nem volt kérdés: mindannyian egyek vagyunk és ugyanaz a fény ragyog bennünk… Ott a fák alatt arra a pár órára valóban önmagam voltam. Álarcok és sallangok nélkül. Félelmek nélkül. És éreztem, szinte a két kezemmel foghattam a pillanat örömét, az élet örömét. Hát, ezért is érdemes volt élni!
Egy szó, mint száz: jógára fel! Kiállításon, erdőben, betonon… amikor, ahol, ahogy érzed. Csak azt tudom ajánlani, hogy ne tartson vissza semmi! Mert… hogy ismét Iyengart idézzem:
„A szavak nem tudják kifejezni a jóga teljes értékét. Meg kell tapasztalni.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése